KDNP: “Kötelességünk támogatni a határon túli magyarokat!”

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti ülése kapcsán beszélt.

Harrach Péter szerint a határon túliak egységbe fogták össze a kormánypártokat és az ellenzék pártokat a nemzeti politika érdekében.

A DK-ra utalva hozzátette:

“csak egy párt hiányzott, de ezen nem csodálkoznak, mert a 15 évvel ezelőtti népszavazáson is hasonlóan viselkedtek.”

“Félek nem sok fogalmuk van a nemzetről” – jegyezte meg.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett: van egy “utánpótlás”, a Momentum, amely a szlovák és a román kampányban is saját nemzete képviselőivel szemben az ideológiai barátait támogatta.

Harrach Péter hangsúlyozta:

“a kisebbségi lét viszonyai között dolgozó magyar szervezetek küzdelme minden tisztességes, jóérzésű ember részéről tiszteletet és együttérzést kell, hogy kiváltson. Mindannyiunk kötelessége támogatni őket”

– jelentette ki.

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Diaszpóra Tanács zárónyilatkozatát idézte, amelyben a résztvevők aggodalmuknak adtak hangot, amiért egyes magyar politikai pártok, olyan erőket támogatnak, akik nem ismerik el a nemzeti kisebbségek jogait. Úgy vélte: amit a Momentum művelt, annak rengeteg előzménye van a baloldalon, a Jobbik pedig most ugyanazt “a követ fújja”, mint a baloldali pártok.

Bírálta a Momentumot, és úgy vélte: a párt EP-képviselői folyamatosan torpedózzák magyar jelölteket Brüsszelben, leveleket írnak Washingtonba, és NATO beavatkozásról álmodnak, a külhoni magyar pártok riválisának kampányolnak Szlovákiában és Romániában is. Ez nem 21 századi, hanem magyarellenes politika, pont olyan, amint amit a baloldal korábban produkált, a rendszerváltás előtt és után.

Kapcsolódó cikkek

Teljesen mindegy, hogy kizárják-e a Fideszt a Néppártból

O.L.K.T.

Borkai Zsolt menekülőre fogta

O.L.K.T.

Én vagyok az…

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!