Kásler össze-vissza hazudozott az országos szűrésről, mert se orvos, se műszer nincs elegendő!

Csak blöff az országos vastagbélrák-szűrés, se orvosból, se eszközből nincs elég.

Az állami rendszerben nincs elég doktor, asszisztens és kolonoszkóp, ezért bizonytalan, hogy milyen lendülettel startolhat a Kásler Miklós EMMI miniszter által a múlt héten bejelentett országos vastagbélszűrő-program. Szakemberek szerint továbbra is tisztázatlanok a részletek – írja a Népszava.

Bene László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság jövőbeni elnöke a portálnak azt nyilatkozta, hogy aggódik, hogy az állami kapacitás nem lesz elegendő a műszeres vizsgálatokhoz. Úgy látja, a kórházi kapacitások már most is feszítettek.

Évente körülbelül 100 ezer kolonoszkópos, azaz vastagbéltükrözéses vizsgálatot végeznek az országban. A program indulását követően várhatóan 400 ezer új pácienst kell műszerrel is megvizsgálni, ami óriási terhet ró a rendszerre. Nem csak a finanszírozásban jelenthet plusz terhet, mert az endoszkópos vizsgálatot végző hazai szakemberekből sincs elég az országban.

Bene László szerint a korábbi becslések alapján egy-egy kollégának havonta több tíz vizsgálattal kellene többet végeznie, ami a jelenlegi munkaidejükbe nem fér bele. Egy betegre legalább 45–60 percet kell szánni, így egy műszak alatt maximum hat–nyolc pácienst lehet megvizsgálni.

A többletszűréseket csak munkaidőn túl lehetne teljesíteni.
A program elindítása azért is sürgető, mivel nem csak az uniós, hanem az OECD országok között is Magyarországon hal meg arányaiban a legtöbb ember rákban, de Bene László szerint az EMMI miniszter súlyos dolgot hazudott az országnak, ami szánalmas.

 

 

olkt.hu/nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

A Fidesz titkos Facebook kommandója továbbra is remekül működik – nézzétek csak!

Rubóczki Tamás

Hamarosan a hajléktalanok is igényelhetik a CSOK-ot

O.L.K.T.

Normális ország?!

Rubóczki Tamás