Karafiáth Orsolya: “Pacalt vagy rovart!”

Esetleg csokolicát?

Brüsszel be akar törni a konyhába! Kicsavarná a magyar kézből a zsírtól csöpögő oldalszalonnát, riadó! Védjük meg a magyarok kamráit, ezek tényleg túl messze mennek!

RezsiSzilárd ért ahhoz, hogyan érje el a migránsveszéllyel már nem riogatható polgártársainkat (meg azokat, akik migránsveszéllyel is riogathatóak).

Abból az aranyigazságból indul ki, hogy magyarnak a hasa az első. És most ez került veszélybe.

Ha valaki nem tudná, az történt, hogy az unió állatjóléttel foglalkozó csoportja felére csökkentené a hús-, a hal- és a tojásfogyasztást, s e tervet állítólag a zöldek és a szocialisták is támogatják.

Mire Németh Szilárd az alábbit posztolta a Fészbukra:

Nyomj egy lájkot, ha egyetértesz velem:

én maradok a nyúljás-csülkös pacalnál, a gyufatésztás (8 tojásos) halászlénél és a hagymás-szalonnás tojásrántottánál.

Tudjuk jól, mit utál a magyar ember. És azt is tudjuk, hogy a szemét Brüsszel épp ezeket az utált dolgokat akarja a magyar nyakára hozni. Eleddig sikeresen megállítottuk a brüsszeli bürokratákat meg a migránsokat, hála érte. De ezek tényleg elrugaszkodtak a valóságtól, nem elég nekik semmi. Most még a magyar ember étrendjébe is beleszólnának, elcsennénk tányérunkból a legfinomabb cupákokat. Na, de majd mi beleköpünk a levesünkbe. Németh Szilárd posztja gyönyörűen megmutatja, hogy a hergelésnek nincs határa. Hogy igenis lehet úgy gyűlöletet szítani, hogy az egy egyszerű kedélyeskedő üzenetnek tűnjék. Nem hagyjuk a pacalt és az ezertojásos tésztát! Nem hagyjuk a zsírt és a tokaszalonnát! Aki mostanáig nem fogta fel, milyen mértékben gáncsolnak minket ezek a szemetek, most azoknak is meg kell világosodniuk.

Életünket és vérünket a magyaros kosztért! Remek jelmondat.

S végső soron még igaz is, hiszen ismerjük a statisztikákat jól. Pontosan tudjuk, mennyien érintettek szív- és érrendszeri megbetegedéskben, hányan halnak meg az emésztőrendszer daganatos megbetegedéseinek következtében. És hogy mekkora szerepe van mindebben az egészségtelen táplálkozásnak.

Egy friss kutatás világszerte a halálozások ötöde a rossz táplálkozási szokásokra és az egészségtelen étrendre vezethető vissza.

A vörös hús, a feldolgozott ételek, a temérdek zsír, a rengeteg cukor: lassú gyilkosok. És a hazai egészségügy válaszai nem a legfrappánsabbak. Ijesztő adat például, hogy hazánk vezető a nagyamputációkban.

Persze otthonápolásban nem állunk ilyen előkelő helyen.

Tekintsünk kicsit az egyénen túlra is, ahogy az uniós tervezet is teszi.

Pontosan tudható, milyen szörnyű változások előtt (alatt) áll a világ, milyen közel a klímakatasztrófa. És mi erre a magyar válasz? Emlékezzünk, az Európai Parlamentben Magyarország ellene szavazott az egyszer használatos műanyagtermékek betiltásának.

Most meg itt ez a húsos remegés. Holott tudható, milyen hatással van a klímára a nagyüzemi állattenyésztés. (Azon felül, hogy nem egészséges két pofára zabálni a húst.)
A vizek szennyezése, a levegőbe kerülő széndioxid, a hormonok, a műanyagszemét – ezek mind a nagyüzemi állattartás közvetlen veszélyei.

Miért nem ezt tudatosítjuk a fogyasztóban? Miért az a legfőbb üzenet, hogy meg kell védjük a mindennapi gyöngyöző húslevesünk és velőscsontunkat?!

Németh Szilárd már tavaly is felkorbácsolta a gasztrokedélyeket. Az utólag tompított, félig-meddig elkent megnyilatkozást, amit egy lakossági fórumon tett, felkapta a sajtó. A rezsibiztos arról beszélt, hogy a migráció azon felül, hogy elsöpri a jó magyaros ízeket, azt a veszélyt is magában hordozza, hogy Soros szája íze szerint rovarokat kell ennie a magyaroknak. Szólt is a kórus: a magyar nem ehet rovart, jöjjön bár az Armageddon is. És senkit nem zavartak a tények.

Amúgy pár nappal az ízeltlábas hír után rovaripari konferenciát tartottak hazánkban, ahol kiderült, hogy a Föld fogyó élelmiszerkészletei miatt bizony elképzelhető, hogy pár év múlva nálunk is rákerülnek a rovarok a tányérokra, és hogy nem is kellene annyira félni tőlük. És mindennek semmi köze a migrációhoz.

Nehéz eldönteni, mi alapján dől el, mi az, amit helyénvalónak találunk az asztalunkon. Alapvetően kultúrafüggő is. Nem feledem, amikor csokolicát, azaz csokoládéba töltött mangalicatepertőt vittem egy svájci vendégségbe. Elmondtam, mit is takar ez a vonzó elnevezés. Nos, ahogy borítékoltam, minden rágcsálnivaló elfogyott a nevezett csemegén kívül. Ám egy későn érkező vendég csak a látványra hagyatkozva vígan elcsipegette az egész tálkányit. A végén megkérdeztem, ízlett-e neki. Persze, persze, bólogatott. Elmondtam neki, mit is evett. Ő pedig kiment hányni.

Egy barátom több hónapos kínai úton járt. A fővárosban azért könnyű elboldogulni, annak idején nekem is sikerült, ki lehet kerülni a veszélyesnek ítélt falatokat. De vidéken, ahol a kínain kívül nem ismernek más nyelvet, főhet a turista feje.

A barátom rettegett attól, hogy kutyahúst tesznek elé. Úgy érezte, azt nem élné túl. Minden helyen kézzel-lábbal magyarázott, amire mindig ugyanaz a jól ismert bólogatás és széles mosoly volt a felelet. Aztán egy különösen ízletes trakta után a szakács a hátra invitálta őt. És ott kampókon falkányi kutya lógott. Sokkoló volt. De aztán elrendezte ezt a lelkiismeret, mert a fickó elmagyarázta, hogy ezek pecsenyekutyák. Ugyanúgy tenyésztik őket, direkt a húsukért, mint nálunk, teszem azt, a disznót.

Szóval nem a farokcsóváló házi kedvenc kerül a tányérra. Mert az valóban megemészthetetlen élmény lenne.

Nem merünk a puszta érzékszerveinkre hagyatkozni, ugyanis ravasz kombinációk vernek át minket, gasztronómiai remekek néznek ki úgy, és szaglanak úgy, hogy korábban rögtön kidobtam volna őket.

Gyerekkorom kedvenc vicce szerint a felügyelő ellenőrzést tart a menzán. Kikapja a kanalat a konyhás néni kezéből, és felkortyolja a tartalmát. Undorodva kiált:

„Maga ezt a zsíros moslékot levesnek meri nevezni?!”

Jön a higgadt válasz: „Nem, én ezt a zsíros moslékot zsíros mosléknak nevezem, a leveses kondér jobbra található!” Egyszer még megeshet, hogy egy nagynevű séf azt mondja a zsíros moslékra, hogy különös csemege, s mi csettintünk, hogy hát, ez furcsa volt, de azért remek!

De pacalozódjunk vissza Magyarországra. A Németh-féle megnyilatkozások megteremtik a közös brüsszelezés jóleső élményét, és még inkább bezárják a gondolkodás kapuit. Beszűkítik a primér ösztönvilágba. Ahol a létezés kérdései kimerülnek abban, kajálhatunk-e egy jót. Nem feledve közben, kinek is köszönhetjük, hogy jut még zsíros falat.

 

Szerző.: Karafiáth Orsolya

Kapcsolódó cikkek

Botrány: Szavazatvásárlással kényszeríti szavazásra a lakosságot a Fidesz Józsefvárosban!

Rubóczki Tamás

Brüsszel vagy Moszkva? …

O.L.K.T.

Ezt feltétlenül látnod kell! VIDEÓ

O.L.K.T.