Karácsonykor a jászolba is befekszik a Fideszes polgármester

„Hányinger volt, hogy a kisfiamnak el kellett magyaráznom, hogy a Mikulás bizonyára elfáradt, ezért a polgármester bácsi adja át a csomagot”.

Azt írja, érti, pedig nem is érti:

„Értem én, hogy városi ünnepség, meg városi költségvetés, de émelyítően gyomorforgató így törleszkedni a Télapóhoz. Még pár év, és a jászolba is befekszik a polgi?”

Dunakeszi gyerekpopulációja is azon szerencsések közé tartozik, akik már az új típusú Mikulással találkoznak. Ez az új annyiban hasonlít a régire, hogy piros ruhája és fehér szakálla van, így aztán messziről felismerni, de az ajándékosztást átadja azoknak, akiknek nem kell álruha, hogy kitünjenek a tömegből, a hétköznapok mikulásainak, a fideszes politikusoknak. Tavaly szinte nem volt Magyarországon olyan ovis, akinek ne lett volna közös fotója egy Mikulás-csomagot osztogató politikussal, amit felnőttként is bármikor szívesen elővesz majd. Idén is megjelentek már azok, akik nem lövetnek gumilövedékkel az ovisok közé, hanem a Mikulás helyett mosolyt csalnak a kis gyermekek arcára.  

Forrás:https://444.hu/2018/12/05/meg-par-ev-es-a-jaszolba-is-befekszik-a-polgi?fbclid=IwAR1d2_b1mDY8Lu9ec-G6zZt7FXfwdUC9ZhXLWbHtqTK15m2Q9JIZPQmqns4

 

Kapcsolódó cikkek

Megáll ez ész…

O.L.K.T.

Brutális tempóban gazdagodik Orbán kedvenc alapítványa

Rubóczki Tamás

A Parlamentnél álló szánkók már nem lesznek karácsonyi ajándékok!

Rubóczki Tamás