Karácsony 50 milliárdot kért, kapott, de mire elég?

0

Karácsony Gergely főpolgármester 50milliárdot kért a kormánytól, azért hogy megépüljön az atlétikai stadion.

De nézzük mire is lehet ez elég.

A Népszava segítségével elemezzük ki a lehetőségeket.

A főváros által kért 50 milliárd forintból jelentős fejlesztések valósíthatók meg. Csak viszonyításképpen: a XVI. kerületben a szakrendelő lassan befejeződő felújítása 1,5 milliárd forintba kerül, és nem csak az épületet, a műszereket is korszerűsítették ennyiből – mondta lapunk érdeklődésére Gilly Gyula egészségpolitikai szakértő. Azért kérdeztük erről, mert – miként arról beszámoltunk – Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön megállapodott abban, hogy öt év alatt 50 milliárd forintot kapnak a fővárosi kerületek a járóbeteg-ellátás fejlesztésére a kormánytól, az atlétikai világbajnokság támogatásáért cserébe. Gilly leszögezte ugyanakkor, hogy ez az összeg akkor hoz pluszfejlesztések, ha az a már futó Egészséges Budapestért Program (EBP) keretét egészíti ki. – A főváros egyértelműen így kalkulál – mondta lapunknak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

A Népszava úgy tudja: az EBP keretein belül 2021-ig mintegy 55 milliárd forintot költene a kormány a saját tervei szerint is a fővárosi és a Pest megyei járóbeteg-ellátó helyek fejlesztésére. A főváros erre a keretre emelt rá körülbelül még egyszer ennyit.
Király Dávid, a Republikon Intézet várospolitikai szakértője kérdésünkre azt mondta: az 50 milliárd forint arra nyilvánvalóan kevés, hogy abból rendbe tegyék a „katasztrofális állapotban” lévő fővárosi egészségügyi ellátást. Annyiban viszont előrelépés szerinte, hogy az önkormányzatok az államtól az utóbbi években egy fillért sem kaptak egészségügyi fejlesztésekre.
Az 50 milliárd felhasználásáról még nem tudni konkrétumokat, de Gulyás Gergely ígérete szerint még az idén megjelennek a részletek a Magyar Közlönyben. Városházi forrásaink szerint öt évig minden évben 10 milliárdot kapnak majd a kerületek, de azt senki sem akarta megjósolni, hogy milyen arányban részesülnek ebből a különböző városrészek. Forrásaink szerint ezt nem is attól teszik majd függővé, hogy melyik kerületek szegényebbek, népesebbek, az számít majd, hol, milyen projekteket terveznek el. Úgy tudjuk, most úgy számolnak, hogy elsődlegesen eszközbeszerzésre lehetne fordítani a plusz pénzt.

Népszava