Kálmán Olga: Ígérgetni könnyű, megvalósítani nehéz!

Csütörtöktől már lehet szavazni az ellenzéki előválasztáson, felvezetésként a három jelölt, Kálmán Olga (DK), Karácsony Gergely (MSZP-P) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) még összeült egy vitára szerda este, amit az aHang nevű szervezet hozott össze az Átrium színházban. Mivel az előző alkalommal vita helyett inkább az egymásra ígérgetésben versenyeztek, a mostani eseményt moderáló Szőllősi Györgyi már arra volt kíváncsi, hogy ellenzéki főpolgármesterként, kormányzati ellenszélben mégis hogyan valósítanák meg azt a halomnyi pazar ötletet, amit akkor bedobtak. Ez a része már láthatóan nehezebben ment.

Például mindenki nagyvonalúan több ezer szociális bérlakást ígért, hogy megoldja a lakhatási válságot, de nem igazán volt világos, miből finanszíroznák az építkezéseket, miközben a kormány még talán keresztbe is tenne az ellenzéki vezetésű fővárosnak. ű
A momentumos Kerpel-Fronius – aki 5000 új lakást ígért – most azzal finomított az elsőre meredeknek tűnő számokon, hogy szerinte most is sok önkormányzati lakás áll üresen, tehát ezekről kellene egy rendes nyilvántartást készíteni, hogy végre használhatóvá váljanak. És bár egyszer megjegyezte, hogy nem akar beavatkozni a piaci folyamatokba, mégis bedobott egy olyan ötletet is, miszerint az új társasházak építőinek az új lakások 30 százalékát a piaci ár feléért kellene felajánlaniuk az önkormányzatoknak, hogy azokból szociális bérlakásokat alakítsanak ki.

Az üresen álló lakások problémáját pedig lakatlansági adóval oldaná meg, ezzel ösztönözné a tulajdonosokat, hogy kiadják az ingatlanjukat, így talán még az albérletárak is csökkennének.
Az leginkább Kálmán Olgán látszott, hogy legutóbb csak ötletszerűen dobta be, hogy 5 év alatt 10 ezer új bérlakást építene a fővárosban. A DK jelöltje a hogyanra most azt mondta, hogy először persze ő is felmérné, hány önkormányzati lakás áll üresen, majd a 10 ezer új lakást a 23 kerülettel együtt építené fel. Szerinte 5 év alatt bőven teljesíthető a szám, ha egy-egy kerület csak évi 100 lakást épít meg.

Karácsony Gergely – aki az önkormányzati bérlakások arányát a mostani 4,5 százalékról 7 fölé emelné – annyiban tompított, hogy önkormányzati helyett inkább közösségi lakásszektorban gondolkodik. Vagyis főpolgármesterként azokat a lakásszövetkezeteket támogatná telkek átadásával, amik nonprofit alapon építenének lakásokat. Az üresen álló lakástömeget pedig egy olyan önkormányzati lakásügynökséggel kezelné, ami támogatással együtt közvetítené ki a lakásokat a rászorulóknak. Egyben az ügynökség azoknak a romáknak is segíthetne, akiknek a származásuk miatt jóval nehezebb albérletet találniuk. Forrásként pedig a Tiborcz-adónak nevezett intézkedést emlegette, amit a nagy értékű magánlakásokra vetne ki.

Hajléktalanság

Akkor is inkább Karácsony Gergely volt előnyben, amikor arról volt szó, hogy mit kezdenének a hajléktalansággal, mivel még a Momentum jelöltje is azt a modellt emlegette példaként, amit Zuglóban bevezettek. Karácsony ezt fővárosi szinten is alkalmazná, vagyis lakhatási támogatást biztosítana azoknak, akiknek gondot okoz a rezsiköltségek kifizetése, valamint adósságkezelési támogatást is biztosítanának, hogy elkerüljék a kilakoltatásokat.
Kálmán Olga itt sem ment bele különösebben a gyakorlati megvalósítás részleteibe, csak azt ígérte, hogy 5 milliárdot költene újabb befogadóhelyek építésére és olyan programok megvalósítására, amivel évi 100 hajléktalant lehetne kiemelni.

Le lehet-e cserélni 5 év alatt a régi buszokat?

Bár nem volt olyan pontja az estének, amikor attól kellett volna tartani, hogy a jelöltek nagyon egymásnak esnek, de a közlekedési blokknál mégis kialakult valamiféle vita, mivel sem Karácsony, sem Kerpel-Fronius nem tartotta reálisnak Kálmán Olga délelőtt bedobott ígéretét, miszerint főpolgármesterként minden hónapban 10 kiöregedett BKV buszt cserélne elektromosra.
A volt műsorvezető úgy gondolja, hogy ha előre megállapodnának valamelyik gyártóval, a nagy megrendelés miatt még csoportoskedvezményt is kialkudhatna a fővárosnak. Itt Karácsony emlékeztette, hogy mivel az előző körben már a több ezer bérlekásra is rengeteg pénzt költöttek el, ő nem menne bele ekkora vállalásba. A Momentum jelöltje pedig nem 5, hanem legfeljebb 13 év alatt tudná elképzelni a teljes flottacserét. Karácsony inkább a kötöttpályás közlekedést fejlesztené, például villamosokkal vagy a metrók vonalait is meghosszabítaná, és csökkentené az éves bérlet árát. Kerpel-Fronius pedig komolyabban igénybe venné a városon belüli közlekedésre a körvasutakat.

Fővárosi dzsungel

Ha csak az ígéreteken múlna, akkor pár év múlva az ellenzéki vezetésű Budapest területét szinte csak olcsó bérlakások és fák borítanák:

Kerpel-Fronius 30 százalékkal;
Kálmán Olga 50 százalékkal;
Karácsony pedig 1000 focipályányi területtel növelné a zöldövezetek arányát.

Ugyanakkor a faültatések helyett a klímavédelmi blokkban Kálmán Olga inkább arról beszélt, hogy újra elindítaná a panelprogramot, mivel szerinte a szén-dioxid-kibocsátást leginkább a fűtési rendszerek korszerűsítésével és a szigeteléssel lehetne megoldani, valamint ahova csak lehet, napelemeket tenne a házakra. Ugyanakkor sem ő, sem Kerpel-Fronius nem tartja megoldásnak a szmog ellen a dugódíj bevezetését, mivel eddig a főváros semmit sem tett azért, hogy az emberek le tudják tenni az autójukat, ha be akarnak jutni a városba.

Mindenki támogatja a sokszínűséget, mégis alig vannak romák a képviselőjelöltek között

A legnehezebben a romák integrációjáról szóló résszel tudtak mit kezdeni, itt záporoztak legsűrűbben a közhelyek. Mindenki elmondta, hogy hisz a sokszínűségben és az esélyegyenlőségben, valamint mindenben támogatnák a roma közösségeket, hogy visszaszerezzék azokat az intézményeiket, amik az elmúlt években szűntek meg a támogatások elmaradása miatt.

Ugyanakkor hirtelen mindhárom jelölt feszengeni kezdett, amikor Balog Lajos roma aktivista rákérdezett, hogy miért van az, hogy a baloldali képviselőjelöltek között eddig csak egyetlen roma származású indulót talált.
Karácsony romaügyi referenseket alkalmazna az önkormányzatoknál, Kálmán Olga pedig ombudsmant is szeretne a fővárosi referens mellé. Kerpel-Fronius pedig arról beszélt, hogy a politikusok sokszor azért nem állnak ki a romák mellett, mert félnek a szavazatvesztéstől. Ez a „rasszista konszenzus” elfogadhatatlan, ami ellen fel kell lépni.

Tarlósnak sem volt könnyű

Végül elhangzott az egész főpolgármesterválasztás legalapvetőbb kérdése is, hogy mit tudna kezdeni egy ellenzéki városvezető a kétharmados Fidesz-kormánnyal szemben. Erre leginkább mindenki Tarlós István példájára mutogatott, akinek a Fidesz-közelisége sem segített abban, hogy a budapestiek érdekeit érvényesítse Orbán Viktorral szemben. Így egy ellenzéki főpolgármester sem lenne rosszabb helyzetben.

Kapcsolódó cikkek

ORBÁNT KINEVETTÉK A PARLAMENTBEN

H Miklós

Tisztelt Szabálysértési Hatóság!

O.L.K.T.

Így fosztják ki a gazdagabb településeket: VIDEÓ

O.L.K.T.

Hozzászólok