Juszt László: Búcsú Handó Tündétől

0

“Hetek teltek el azóta, hogy a “független” magyar bírósági vezetők ezzel a levéllel búcsúztatták a miniszterelnök és felesége barátnőjét, aki nem volt tovább tartható az Országos Bírói Hivatal élén. Egyáltalán – ez az a hivatal, aminek semmi szerepe, semmi ráhatása nem lehetne egy normálisan működő igazságszolgáltatásban. Ehhez képest nevezte ki a bírákat ez a nőszemély, akik ezt imigyen hálálták meg:

“Kedves Elnökasszony!

A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás »templomai«.

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket, a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.

Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is. Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért, melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkának hála a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.”

Amikor először olvastam, azt hittem vicc. Azt hittem Örkény feltámadt. Azt gondoltam ez időutazás a Rákosi korba. Hiszen Rákosi 60. születésnapjára születtek ilyen “dolgozatok”:

“Rákosi elvtárs 60. születésnapján egész népünk meg van győződve arról, hogy Rákosi elvtárs vezetésével hazánk végre a helyes útra tért.”

“Rákosi elvtárs hatvan éves –
nem kell keresnem szavakat
ha így egyszerűen leírom,
tudom már, mit jelent e nap.
Rákosi elvtárs hatvan éves.
Így szól a hír. S a felelet:
kilép medréből: a szívekből
árad feléje a szeretet.
A szeretet.
Ha róla szólnak,
ahogy kimondják a nevét,
színültig telik szeretettel,
fénylő mosollyal a beszéd…”
(Zelk Zoltán)

“És a kastély rézből kivert nagy tornyából
már a szép szabadság lobogója lángol.
És a Párt ablakából egy Rákosi-kép:
az néz biztatóan és mosolyog feléd.”
(Juhász Ferenc)

Bízzál őbenne, aki ezt kimondta, figyeld szavát.
Rád gondol. És tanít.
Emeld fel a szemed a csillagokra!
Tekinteted kövesse – Rákosit!
(Kónya Lajos)

Szóval Kedves Főbírák! Van még hova fejlődni… De miért kellene? Akkoriban, amikor ezek az ódák születtek mindenki az életéért írta. Csak nem úgy érzik, hogy megint ott tartunk?

Arra nem gondoltak, hogy ez a levél csak arról szól, hogy Önök “becsicskultak”? Szétfeszítették Justicia lábait a hatalomnak? E dicshimnusz után egy kicsit is gondolkodó ember – mert van még ilyen e hazában – erős kétkedéssel fogadja majd az ítéleteiket?”

Hetek teltek el azóta, hogy a “független” magyar bírósági vezetők ezzel a levéllel búcsúztatták a miniszterelnök és…

Gepostet von László Juszt am Dienstag, 10. Dezember 2019