Jobbik: Addig ütjük a Fideszt míg meg nem buknak!

Végsőkig tartó harcot ígért hallgatóságának az idei évre a Jobbik szombati budapesti évadnyitó rendezvényén Sneider Tamás pártelnök.

A Jobbiknak óriási felelőssége van abban, hogy a 21. századi pártokat egységbe forrassza – jelentette ki, hangsúlyozva: ez nem megszűnést, hanem közös munkát jelent a jelenlegi rendszer felszámolásában.

Hozzátette, hogy csak azokkal a parlamenti pártokkal hajlandóak együttműködni,

amelyek elfogadják a parlamenti demokrácia működését, valamint támogatják az elmúlt harminc évet átvilágító törvény létrehozását.

A három évtizeddel ezelőttihez hasonlítva a jelenlegi helyzetet, azt mondta: nem csupán kormányváltásra van szükség, hanem

“új rendszert kell létrehoznunk”.

A Jobbik lelke egyetlen egy szó: az igazság – fogalmazott, hozzátéve, ő harminc éve is az igazságért küzdött és harminc év múlva is azt teszi;

“nem fogunk meghátrálni; harcra fel!”

– mondta.

Végsőkig tartó harcot fogadott a Jobbik vezetője
Sneider Tamás a Jobbik pártelnöke.

A szorgalomra és tudásra alapozott jövő fontosságát hangsúlyozva Sneider Tamás kijelentette, hogy Skandinávia és a nyugati világ államait kell például vennünk, ahol a hibák dacára is sokkal jobban működik a társadalom, mint Magyarországon.

A maguk elé tűzött feladatok között említette a szervezet megerősítését, a taglétszám növelését, politikai céljaik közé sorolta a parlamenti házszabály és a hazai választási és médiarendszer demokratizálását, a független bíróságok megteremtését, a pártfinanszírozás újraszabályozását, az európai ügyészséghez csatlakozást és egy korrupcióellenes vádhatóság létrehozását említette.

A pártot és személyét ért támadásokról szólva arról beszélt, a legerősebb ellenzéki párt elnöke lesz kitéve a legnagyobb mértékben az “ármánymédiának”, majd azt üzente Orbán Viktornak, hogy

“emberére talált, engem nem fog megfélemlíteni”.

Gátlástalanul gonosz, mindenre elszánt szolgahadak rabolják országunkat, teszik tönkre nemzetünket, de mi kitartunk – jelentette ki, hangsúlyozva, akkor sem adják fel a harcot, ha a nagyvilágtól csak ígéretek érkeznek segítség helyett.

Sneider Tamás szerint Orbán Viktor rendszerét csak egy szociális nemzeti néppárt győzheti le, mert a magyarokat konzervatív, hagyománytisztelő látásmód jellemzi.

A Jobbikot nevezte beszédében a magyarság egyetlen komoly reményének, hangsúlyozva: akárhogyan is próbálják ellehetetleníteni működésüket, mindig meg fogják találni az ellenállás módját.

Végsőkig tartó harcot fogadott a Jobbik vezetője
Balczó Zoltán a Jobbik EP-képviselője és Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.

A mintegy fél ezres hallgatóság soraiban ott volt Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke – neki az üzenték, hogy

“merjünk egyetérteni abban, hogy nem kell mindig mindenben egyetérteni”.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Mentelmi jog?…Én senkinek sem adnék.

O.L.K.T.

Szavazzon, hogy Ön szerint ki lesz a következő ellenség?

H Miklós

Friss részletek a Czeglédy Csaba ügyben!

Rubóczki Tamás