Jobbik: A Fidesz valljon színt a nép elött!

A Jobbik két sorosozás között arra figyelmezteti Kocsis Mátét, hogy az elmúlt években kizárólag a Fidesz telepített be migránsokat Magyarországra, méghozzá nem keveset írja közleményben a Jobbik önkormányzati képviselője Mihály Imre.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái szerint 2015-17 között 86 ezer bevándorló érkezett hazánkba, ebből több ezren vannak a korrupt letelepedési kötvénnyel érkező, sok esetben kétes hátterű külföldiek.

Kocsis Máténak arra kéne magyarázatot adnia, hogy 2012 óta hogyan duplázódhatott meg a Magyarországon élő ázsiaiak és afrikaiak száma, hogy miért nő évről évre, egyre gyorsuló ütemben a bevándorlók száma? A tettek és számok mutatják az igazságot, hiába hazudik közpénzmilliárdokért plakátokon és tévéreklámokban mást a Fidesz.

Egyelőre ott tartunk, hogy háromszor annyi Európán kívüli bevándorló érkezik évente, mint amennyivel a születések száma nőtt a történelmi minimumot jelentő 2011-hez képest. Magyarországon egy aktív bevándorlásszervező alakulat létezik, ez pedig nem más, mint az Orbán Viktor vezette magyar kormány.

A Jobbik ez úton felszólítja a kormányt, hogy valljon színt a nép elött a Fidesz-KDNP!

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

ORBÁN-az ukrán szavazók, a megvezetett nyugdíjasok, a függésben tartott mélyszegénységben élők miniszterelnöke

O.L.K.T.

Borzalmas részletek a szegedi gyilkosságról: a holttest mellett grilleztek

O.L.K.T.

Törés a nyugdíjasok és az Orbán-kormány között? Nagyobb nyugdíjemelést kérnek

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!