Itt az Orbánék által felvázolt „jövő”: folyamatosan nő a közmunkára kényszerülő idősek száma

2019-ben, Európa közepén, miközben Magyarország mindenben (is) jobban teljesít.

A Népszava arról írt, hogy egyre idősebbek a közmunkások, az önkormányzatok pedig így juttatják munkához, vagyis némi bevételhez a nyugdíjasokat.

Egészen elképesztő adatra bukkant a lap a belügyminisztérium közfoglalkoztatási portáljának statisztikái vizsgálva. Kiderült ugyanis, hogy 2016-ban a közmunkásoknak csupán a 29 százaléka volt ötven feletti, ez az adat 2019 nyarán már 37,5 százalék volt. A nők aránya is nőtt a 2016-os nagyjából 50-ről 59%-ra.

A nyugdíjhoz közeledő asszonyok mindent elvállalnak, hogy bevételhez jussanak – indokolta a szomorú adatokat Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

Orbánékkal ellentétben a számok nem hazudnak. Egyre kevesebb magyar születik. Egyre több honfitársunk hagyja el az országot az alacsony bérek, a megélhetési nehézségek miatt, helyükre pedig tízezrével érkeznek hazánkba a külföldi vendégmunkások.

A kormány által kihasznált idősek körében ugyanakkor láthatóan évről évre többen kényszerülnek arra, hogy dolgozzanak, méghozzá közmunkásként. Tragikus, de ha ehhez még hozzáveszünk néhány egészségügyet vagy éppen az oktatást érintő statisztikát, akkor néhány számmal tökéletesen leírható, mekkora a baj.

Mondhatnánk, hogy ez az Orbán-kormány által felvázolt jövő, csakhogy ez már sokkal inkább a lesújtó jelen.

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor 2002-ben elárulta Medgyessy Péternek, hogy mire készül az országgal, ha újra hatalomra jut

O.L.K.T.

ELLENZÉKIEK! FIGYELEM!!! Nagy a baj! A Fidesz már a spájzban van.

O.L.K.T.

Határon túli magyarok nyugdíj kifizetésének felfüggesztése

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!