Ismét Tiborcz van porondon!

A Magyarországon egyedülálló, stílusában a francia Loire-menti kastélyokat idéző Schossberger-kastély vagy ismertebb nevén turai kastély, a balatoni panorámával rendelkező Ranolder-villa a Badacsonyban, a belvárosi, hatemeletes, monumentális Mahart-ház a Pesti Vigadó mellett, egy teljes palotaszint az Andrássy úton, és egy 2000 négyzetméteres orbánhegyi telek. Most éppen ennyivel lett beljebb Tiborcz István, a nemzet veje, miután hivatalosan is többségi tulajdonába került az az ingatlancég, melyről már korábban is tudni lehetett, hogy van némi köze hozzá.
A BDPST Zrt.-ben minősített (vagyis a részvények legalább 75 százalékát kitevő) többséget szerző Tiborcz maga jelentette be az év üzletét – írja a direkt36.hu cégbírósági dokumentumokra hivatkozva.

A 2015-ben alapított BDPST Zrt. néhány év alatt jelentős ingatlanportfóliót alakított ki. Ahogy arról több újság beszámolt korábban, a céghez tartozik a turai kastély, a Ranolder-villa Badacsonyban, a Mahart-ház nevű, Pesti Vigadó melletti palota, egy palotaszint az Andrássy úton, és egy 2000 négyzetméteres orbánhegyi telek. Mint arra a 444.hu rámutatott korábban, a

“BDPST történetét az is érdekessé tette, hogy a cég üzletelt többek között az FBI által körözött szaúdi Ghaith Pharaonnal.”

A társaság tavaly kifejezetten jó évet zárt. Eszközállománya több mint 5 milliárd forint volt, és 4,1 milliárd forintnyi adózott nyereséget ért el. A cég közgyűlésének májusi döntése szerint ezt a pénzt az eredménytartalékba helyezik, tehát nem veszik ki a tulajdonosok.

Amit tudni lehetett, hogy Orbán Viktor veje eddig is tulajdonos volt a cégben, az viszont rejtély, hogy mennyiért vásárolta ki korábbi üzlettársát, Hamar Endrét. A 2015-ben alapított BDPST Zrt. néhány év alatt jelentős ingatlanportfóliót alakított ki és üzletileg is jól teljesít, így biztosan nem volt olcsó. Az ingatlanportfólió főleg korábban állami tulajdonú, felújított luxusingatlanokból áll. A cég eszközállománya tavaly több mint 5 milliárd forint volt, és 4,1 milliárd forintnyi adózott nyereséget ért el. Meglepő, hogy Tiborcz előbújt a ködből, és bevállalta, hogy övé a cég, főleg annak fényében, hogy eddig annak ellenére sem tette meg ezt, miután a Fővárosi Törvényszék erre külön felszólította. Tavalyi Origónak adott interjújában már egyszer bevallotta, hogy részvényesként jelen van a sokmilliárdos vállalkozásban, a részletekkel kapcsolatban azonban titkolózott.
Tiborcz István cégei eddig se mentek túl rosszul, igaz akad olyan is, amivel már ő és köre is megégette magát.

 

olkt.hu/Direkt36


Kapcsolódó cikkek

Kemény levél egy rendőrtől a vezetői felé.

H Miklós

Kiszivárgott mi a Paks2-es sumákság!

Rubóczki Tamás

Brutális káosz ismét a Honvédkórházban!

Rubóczki Tamás