Ilyen nincs…

Hugyos gatyában állt ki sajtótájékoztatóra a Fidelitas egyik tagja!

A lényege a sajtótájékoztatónak a Fidelitas a hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt szegedi városvezetők ügyében – jelentette be az ifjúsági szervezet helyi vezetője a Tisza-parti városban.

Korponyai Ernő a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, “tovább bővült Botka László börtönválogatottja”.

A Fidelitas ezért ismét tájékoztató szórólapot juttat el valamennyi szegedi háztartásba. Minden szegedinek joga van tudni arról, hogy a várost elítéltek vezetik – hangsúlyozta a politikus.

Szinte nem telik el olyan hét, hogy “ne esne ki újabb csontváz a szekrényből”. Nincs az országban még egy olyan városvezető, mint Botka László, akihez ennyi büntetőügy kötődne – mondta az elnök.

Korponyai Ernő emlékeztetett rá, legutóbb Botka László “udvari beszállítója”, a Szeviép vezetőit ítélték el csődbűntett miatt öt év két hónap, illetve hat év szabadságvesztésre.

Bár a szocialista politikus azt állította, nem volt kapcsolata a céggel, szerződések bizonyítják, hogy az önkormányzat és a városi cégek több mint tízmilliárd forinttal “tömték ki” a Szeviépet – mondta.

A szocialisták pedig összesen 33 milliárd forintot juttattak a vállalkozásnak. Ha a cég vezetői ennek egy részét nem tüntették volna el, a Szeviép kifizetetlen alvállalkozói nem mentek volna tönkre – közölte a politikus.

Az elnök elmondta, a tájékoztatókampány első részében 70 ezer szegedi háztartásba juttattak el szórólapokat, és óriásplakátokat helyeztek ki a városban.

A Gyulai Járásbíróság október 2-án a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi vezetőjét, valamint a cég korábbi parkolási üzletág-vezetőjét társtettestként, Szeged címzetes főjegyzőjét, egyik alpolgármesterét, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét felbujtóként jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottakat a bíróság hat és tíz hónap közötti végrehajtásában egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk nem volt. Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

Az ügyészség súlyosbítás érdekében jelentett be fellebbezést, és kérte, hogy a másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi irányítóit tiltsa el a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. A vádlottak nem vettek részt a tárgyaláson, védőik bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Szegedi Járásbíróság november 20-án a Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondta ki bűnösnek. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Az ítélet szerint a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben, vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek – köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek. A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, és így a visszafizetésre sem volt reális esélyük.

A Szeviép Zrt. felszámolást 2010 augusztusában rendelte el a bíróság, az eljárás során hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Nos ameddig hugyos Fidelitas Pisti áll ki sajtót tájékoztatni előbb cseréljen pelust mert elázott a rengeteg félelemtől amit maguknak generálnak!

kép. szegedma.hu

Kapcsolódó cikkek

A korkedvezményes nyugdíjak hiánya elsorvasztja a megterhelő hivatásokat

O.L.K.T.

Térdelj paraszt és ne nézz az urak szemébe

O.L.K.T.

Szél Bernadett szerette volna megtudni, hány gyerek került állami gondozásba a kilakoltatások miatt, de egy belső levél szerint a hivatalok utasítást kaptak, hogy ne válaszoljanak neki

O.L.K.T.

Hozzászólok