Így magyaráztatták meg Varju László megverését

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője a főszereplője annak a felvételnek, ami a 444-nél landolt és a Híradó számára készült eredetileg.

Lomnici a DK-s Varju László MTVA székházbeli kidobásáról beszél a videón, illetve arról, hogy szerinte az ellenzéki képviselők jogszerűtlenül jártak el. A cikk szerint két percig ugyanazokat a paneleket pörgeti végig, míg a riporter át nem veszi a szót és megkéri a jogászt, hogy

– Egy szót, ami fontos, és kértek, hogy mondjuk el, hogy az őrök védték, tehát, hogy védték, jó?
– Jó.
– Jó. Erre akkor egy mondat erejéig térjünk ki.

Erre Lomnici elmondja, hogy az őrök megvédték, amit meg kellett védeni és a Híradóban már ennek megfelelően lett elkészítve az anyag. Az alkotmányjogásznál rákérdeztek, hogy előfordult-e, akárcsak véletlenül, alkalomadtán olyasmi, hogy szájába adtak szavakat, vagy instruálták a közmédiában, vagy más csatornán a 444 a kérdéseire azt válaszolta, hogy

„közszerepléseim során, minden esetben a saját belső meggyőződésem alapján fogalmaztam meg válaszaimat”.

Forrás: nyugatifeny.hu

Kapcsolódó cikkek

Katasztrófális a választási informatikai rendszer – választási csalásra ad okot!

O.L.K.T.

NAV: Innentől kezdve adózni kell a nászajándékok után!

Rubóczki Tamás

A tábor, amely tavaly kapott 13 milliárd forintot a korszerűsítésre…

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!