Igen, ez itt már a diktatúra

Nem vártuk, de megérkezett.
Itt van.
Megszavazták, alkalmazzák a gyülekezési törvény szigorítását.
Beidézte a rendőrség Kerpel-Fronius Gábort, mert a fideszes polgármester villája előtt tartott sajtótájékoztatót.
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárás alá vonta és beidézte a II. kerületi rendőrkapitányság Kerpel-Fronius Gábort – jelentette be a Momentum.

Kerpel-Fronius ellen azért indulhatott a szabálysértési eljárás, mert július végén a VI. kerületi polgármester, Hassay Zsófiakétszázmillió forintos budai villája előtt sajtótájékoztatót tartott a párbeszédes Temesvári Szilviával közösen, akit

szintén beidézett a rendőrség.

A sajtótájékoztatón egyébként arról volt szó, hogy vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezik, hogy kiderüljön, miből vásárolta magának a házat a fideszes polgármester.

Hassay 2014-es vagyonnyilatkozata szerint 5 éve még csak egy 65 négyzetméteres lakása volt,

két évvel később viszont budai villát vett.

A Momentum közleménye szerint

“elfogadhatatlan és riasztó, hogy a rendőrség nyilvánvalóan törvénysértő módon von eljárás alá ellenzéki politikusokat pusztán a politikai tevékenységük kifejtése miatt.

Elvárjuk, hogy a rendőrség az önkormányzati választások előtt is semlegesen, a jogszabályok teljes betartása mellett járjon el.

Természetesen a Momentum politikusa minden jogorvoslati eszközt igénybe fog venni a politikai alapon indított, jogsértő eljárással szemben”.

A rendőrségi eljárásról úgy nyilatkoztak, az alapvető jogok biztosa több mint tíz évvel ezelőtt megállapította már, hogy törvénysértő, ha egy sajtótájékoztató miatt gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárás indul.

Az új gyülekezési törvény még inkább egyértelművé tette, hogy a közügyben tartott sajtótájékoztató nem minősül gyülekezésnek.

Forrás Nyugatifény

Kapcsolódó cikkek

Balcsira mész? Vigyél pénzt bőven!

O.L.K.T.

4.3 milliárd új autókra

O.L.K.T.

Az O1G miatt még patkányirtónak sem vették fel.

H Miklós