Igazat ír az Index a túlórabotrányról

0
Megelégelték a szabolcsi rendőrök, hogy a rendőri vezetés az Index által bemutatott, túlórákkal kapcsolatos visszaéléseket letagadja, ezért levelet írtak Balogh János országos rendőrfőkapitánynak. Arra kérik a legmagasabb rendőri vezetőt, hogy segítsen nekik megszüntetni a három éve tartó, rendszerszintű visszaéléseket.

Mi a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hivatásos állományába tartozó munkatársai vagyunk. Évek óta itt dolgozunk a megyei rendőr-főkapitányság állományában, de ilyen rendszerszintű visszaéléssel – amivel 3 éve küzdünk – még nem találkoztunk. Igen, a túlóravisszaélésekről van szó. Nem fogunk litániákat írni, hanem röviden a lényegre térünk

– így kezdődik az a levél, amit a rendőrök dr. Balogh János országos rendőrfőkapitánynak írtak.

A levélírók emlékeztették az országos kapitányt arra, hogy a törvény szerint a rendőrök szabadon dönthetnek arról, hogy a túlórákért pénzt vagy szabadidőt kérjenek. Csakhogy ez a törvény adta jog csak 2015. október 15-ig működött megfelelően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol Farkas József a megyei főkapitány.

„Farkas József főkapitány úr ekkor ugyanis magához vonta a túlórák elrendelésének jogkörét, ami addig a helyi kapitányok és HRK (határrendészeti kirendeltség – a szerk.) vezetők jogkörében volt. Ez még nem volt jogsértő, de ez a saját hatáskörbe vonás csak 4 napig működött.

Ezalatt a 4 nap alatt ugyanis a főkapitány nem akart pénzt fizetni a dolgozó munkatársainak a túlórákért. Amikor ezalatt a 4 nap alatt bármilyen alapjogcímes túlórát igénylő esemény történt, akkor a szolgálati út betartásával felhívták a főkapitány urat, és mint addig is, jelentős részben pénzben kérte az állomány a túlóráját. Ő azonban ezt megtagadta és a teljesítendő túlórák csak egy részét engedte pénzben megváltani

– olvasható a levélben.

Forrás és bővebben: index.hu