Holnap botrány lesz a Parlamentben?!

Még pénteken kora délután is egyeztettek az ellenzéki pártok (Összellenzék) egymás között arról, hogy milyen látványos akcióval hívják fel magukra a figyelmet az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján.

Újabb látványos tiltakozó akcióval készül az ellenzék a Parlamentben a hétfőn kezdődő ülésszakra

Azt a Népszava több forrása is megerősítette, hogy a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, az LMP, az MSZP és a Jobbik is része az együttműködésnek.

Részleteket egyik pártnál sem akartak elárulni, de mivel a nyitóülésen minden bizonnyal Orbán Viktor is részt vesz majd, így várhatóan ő lesz az egyik „alanya” a performansznak.

Az ellenzéki politikusok is csak rébuszokban válaszoltak arra, hogy pontosan mi várható a továbbiakban: egy képviselő azt mondta például, hogy „folyamatosan a házszabály határait feszegető magatartást tanúsítanak majd”. Ugyanakkor egy másik forrásunk úgy vélte:

nem lehet mindig tűzben égni, mert akkor egy idő után hiába lángolunk, már nem tűnik fel senkinek

. Szerinte egyébként az a legnagyobb kihívás az összes ellenzéki párt számára, hogy kitalálják, miképpen tudják folyamatosan fenntartani a figyelmet a parlamenti jelenlétük iránt úgy, hogy közben nem válik tevékenységük “ingyencirkusszá”.

(Népszava)

Kapcsolódó cikkek

DK: Rétvári személyesen látogassa meg a János-kórház vacogó betegeit!

Rubóczki Tamás

Iskolapélda lélektanból…VIDEÓ

O.L.K.T.

Csúnyán beolvasott a német külügyminiszter a Fidesznek!

O.L.K.T.