Hazudtak megint! A kormány „visszaélések miatt” nem emeli az ápolási díjakat!

Azután, hogy a kormánypártok nem szavazták meg a parlamentben az LMP-s Ungár Péternek az ápolási díj emelését célzó javaslatát, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a június 27-i kormányinfón a döntést egyrészt azzal indokolta, hogy az emelésnek nincsenek meg a feltételei a költségvetésben, másrészt azzal, hogy nehéz kiszűrni az igénylés során tapasztalt visszaéléseket.

Ungár Péter ezért három kérdést intézett Gulyás Gergelyhez írásban:

– Pontosan milyen típusú és hány darab visszaélést tapasztaltak az ápolási díjak igénylésekor?
– Mekkora volt a visszaélések aránya az idősgondozók, a gyermeküket gondozók és a
házastársukat gondozók körében?
– Felmérték-e pontosan, hogy mennyibe kerülne, ha az általam kért 100 000 forintra emelkedne az
ápolási díjak összege, és hogy lehet az, hogy ekkora összeget nem bír el a magyar költségvetés egy
ilyen fontos, a családok támogatására vonatkozó célra?

A választ Gulyás egyik államtitkára, Rétvári Bence jegyzi. Bár válasznak nehéz azt nevezni, ugyanis egyik fenti kérdésről sem derül ki belőle semmi. Azt viszont elismételte Rétvári, hogy egy korábbi kormányhatározat szerint a jelenleg 38, illetve 58 ezer forintos ápolási díjat az Ungárnál javasoltnál sokkal kisebb mértékben 5-5 százalékkal fogják emelni háromszor 2020 és 2022 között.

A válasz eredeti formában a parlament.hu honlapján olvasható.

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Szíjjártó megint belerúgott Junckerbe.

H Miklós

A Fideszesek hazudnak a legtöbbet!

O.L.K.T.

A parlamenti képviselők jogállasa:

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!