Hazaárulózás, diktátorozás. Itt a jegyzőkönyv.

Hazaárulózás, diktátorozás. Itt a teljes jegyzőkönyv.

A rabszolgatörvény megszavazásának napján történt események tárgyilagos története részletesen  ellenzéki bekiabálásokkal.
10 óra 53. perc. „Kövér László megérkezik a terembe. – A kormánypárti képviselők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. – Dr. Latorcai János megérkezik a terembe. – Megkísérli a feljutást a pulpitusra, majd a szónoki emelvényre, ebben a lépcsőkön álló MSZP-s, DK-s, párbeszédes és független képviselők megakadályozzák. – Kövér László a patkóban elfoglalja helyét, majd feláll, ezt követően hordozható mikrofont helyeznek elé. – Stummer János, Rig Lajos és Ander Balázs molinót feszít ki a Jobbik padsoraiban, amelyen az áthúzott „Családok éve” szövegrész mellett a következő felirat szerepel: „Rabszolgák éve 2018 Köszönjük, Fidesz!” – Több képviselő okostelefonjával élő szóval, folyamatosan közvetíti az ülést a teremben járkálva. – Folyamatos, nagy mozgás a teremben”.
Kövér ezután a patkóban lévő helyén állva kezdett el beszélni a hordozható mikrofonba:
„Tisztelt Országgyűlés! (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Gyávák! Tolvajok! – Dr. Vadai Ágnes: Nem lehet onnan ülést vezetni! – Folyamatos sípolás és zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm, foglaljanak helyet! (Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, nem lehet onnan ülést vezetni! – Dr. Vadai Ágnes, a pulpitus felé mutatva: Csak onnan!) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 29. ülésnapját megnyitom. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Éljen a párt! – A karzatról LMP-s képviselők papírcédulákat szórnak a kormánypártok képviselőinek padsorai fölé a következő felirattal: „Rabszolgamunka helyett tisztességes béreket!!!”) Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Simicskó István és Móring József jegyző urak lesznek a segítségemre. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Kommunisták vagytok!) Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. (Taps. – Folyamatos sípolás és zaj.)”
Kövér aztán így folytatta, belengetve egy súlyos büntetést, amiről egyébként azóta sem döntöttek:
„Megkérem az ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és az Országgyűlés alkotmányos működését garantálják. Megállapítottam, hogy az ülésvezetésre kijelölt Latorcai János alelnök urat fizikai erővel megakadályozták abban az ellenzéki képviselők, hogy az ülés vezetését megkezdje (Arató Gergely: Megszeged a házszabályt, már megint!), és ennek a jogkövetkezményeit természetesen le fogjuk vonni. (Dr. Vadai Ágnes: Csak onnan vezetheti az ülést, nem házszabályszerű! – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Éljen a párt! Diktatúra! Kommunisták vagytok! Kommunista! Nincsen ülés! – Dr. Varga László: Szégyelljétek magatokat! – Kunhalmi Ágnes: Házszabályellenes! – Dr. Vadai Ágnes: Nem lehet, csak onnan vezetni az ülést!)
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a házszabály 51/A. §-a értelmében vett fegyelmi szankciót el fogom rendelni, és ennek a mértékéről a későbbiekben határozunk. (Taps a kormánypártok padsoraiból. – Arató Gergely: Bravó! – Közbeszólások az ellenzéki- pártok padsoraiból: Diktatúra! Pfuj! – Dr. Varga László: Törvénytelen minden, amit hétfő óta csináltok!) Továbbá… Most, ha idefigyelnek az ellenzéki képviselők, akkor olyasmit fogok mondani, ami az ő személyes életüket is befolyásolhatja. Tehát felkérem az ügyrendi bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e más olyan jogi tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel. (Taps a kormánypártok padsoraiból. – Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Kommunista!) Most pedig átadom az ülés vezetését Latorcai János alelnök úrnak.
Ezután átveszi az ülés levezetését Latorcai János, aki szintén a helyéről vezeti az ülést, és feláll a történelem első parlamenti védelmi sorfala:
„Dr. Völner Pál, Kontrát Károly, dr. Rétvári Bence, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Viktor, Kocsis Máté, dr. Semjén Zsolt és Harrach Péter az elnök körül sorfalat állnak. – Az ellenzéki képviselők közül néhányan odaállnak az elnök közelébe, folyamatosan beszélnek hozzá és videofelvételeket készítenek.)”
Ezután Latorcai rutinból arra kéri a képviselőket, hogy ellenőrizzék a kártyájukat a szavazógépben. Ennek később azért lesz jelentősége, mert az ellenzéki képviselők az ülés közben veszik észre, hogy nem is kell kártya a szavazáshoz, ami szerintük szintén házszabályellenes, a Fidesz szerint ez sem az.
Innentől koncentráljuk a zárójeles részekre, amik a jegyzőkönyvben a körülményeket írják le, illetve a bekiabálásokat rögzítik. A folyamatos sípolás megjegyezésekből csak kb. minden negyedik, ötödiket tettem be:
(Kunhalmi Ágnes: Árulók! – Dr. Varga László: Törvénytelen diktatúra! – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Tolvajok! Mocskos népnyúzók! Csalók vagytok! Érvénytelen az egész! Diktatúra! – Arató Gergely: Csaltok itt is, meg a választáson is! – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre!)
(Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre! – Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, csak a pulpitusról lehet ülést vezetni! – Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Pfuj!)
(Folyamatos sípolás. – Kunhalmi Ágnes: Árulók vagytok! Bedőltetek a multiknak mind egy szálig!)
(Dr. Varga László: Hogy képzelitek? – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Érvénytelen! – Kunhalmi Ágnes: Hazaárulók vagytok!)
(Folyamatos sípolás.)
(Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Szégyen az egész! – Dr. Varga László: Mit nevetgéltek ezen? Inkább szégyelljétek magatokat! Minden érvénytelen! – Bana Tibor: Tolvajok!)
(Szavazás. – Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes a kormánypárti padsorok között az elnök felé közelítenek, de a kormánypárti képviselők feltartóztatják őket. – Moraj és közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiban: Hozzájuk ne nyúljatok! Pfuj!)
(Folyamatos sípolás.)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiban: Üljetek le! – Arató Gergely: Rendőrök kifelé! Mit keresnek itt?)
(Dr. Varga László: Ne nevetgéljetek! Inkább sírni kellene! – Dr. Brenner Koloman: Mocskos csalók!)
(Folyamatos sípolás.)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólások az MSZP képviselői részéről: Csalás az összes szavazás! – Bana Tibor: Illetéktelenek vannak a teremben! Olyanok, akik nem jogosultak a belépésre! Mit keres itt a TEK? – Közbeszólások az MSZP képviselői részéről: Rendőrállam! Szégyen! – Folyamatos zaj és sípolás.)
(Szavazás. – Mirkóczki Ádám: Szavazzunk otthonról!)
(Folyamatos sípolás.)
(Szavazás. – Jakab Péter elfoglalja Orbán Viktor miniszterelnöki székét.)
(Folyamatos sípolás.)
(Bana Péter: Szégyen! Ülj le!)
(Jakab Péter elhagyja a miniszterelnöki széket. – Orbán Viktor elfoglalja miniszterelnöki helyét.)
(Közbeszólások a Jobbik soraiból: Észak-Korea! Diktátor vagy!)
(Folyamatos sípolás.)
(Folyamatos sípolás. – Dr. Varga László: Nem szavazhatnak, nincs benne kártya! – Közbeszólások az MSZP képviselői részéről: Nem érvényes a szavazás!)
(Szavazás. – Folyamatos zaj és sípolás.)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólások a Jobbik soraiból: Diktatúra!)
(Folyamatos sípolás. – Kunhalmi Ágnes: Boldogok vagytok? Rabszolgatörvényt hoztok!)
(Folyamatos sípolás. – Farkas Gergely: Szégyen, amit műveltek!)
(Folyamatos sípolás. – Szabó Timea és Kunhalmi Ágnes a kormánypárti széksorok között megpróbál az elnök közelébe férkőzni, de dr. Rétvári Bence feltartóztatja őket.)
(Folyamatos sípolás.)
(Folyamatos sípolás. – Farkas Gergely: Megbuksz, Orbán!)
(Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj a helyedre, dolgozzál!)
(Folyamatos sípolás. – Varju László körbesétál az „Ellenállás tüntetéssorozat” feliratú táblával.)
(Folyamatos sípolás. – Farkas Gergely: Szégyelld magad, Latorcai!)
(Folyamatos sípolás. – Kunhalmi Ágnes két lapot tart a kezében, amelyeken a felirat: „Külföldre megyek, mert nem túlórázhatok eleget”, „Multik kormánya”.)
(Szavazás. – Farkas Gergely a kormánypárti padsorok felé: Tedd zsebre a kezedet!)
(Kunhalmi Ágnes egy újabb lapot tart fel, amelyen a felirat: „Behasaltok a multiknak!”)
(Folyamatos sípolás. – Ellenzéki képviselők az elnöki pulpitushoz táblákat támasztanak, amelyeken a felirat: „Ellenállás”, „Európai magyarok vagyunk”.)
(Folyamatos sípolás. – Bana Tibor: Szégyelld magad, Latorcai! Szégyen, amit művelsz! – Z. Kárpát Dániel: Mit képzelsz?!)
(Bana Tibor: Szellemi toprongyok! – Z. Kárpát Dániel: Mocskos csalók!)
(Folyamatos sípolás. – Bana Tibor: Úgyis szervezünk egy fogadóórát Szentgotthárdon, várnak szeretettel a szentgotthárdiak! Nekik is hazudsz?)
(Folyamatos sípolás.)
(Bana Tibor: Orbán Viktor és Rogán Antal! Gyere Szentgotthárdra, várunk szeretettel! Magyarázzátok el az embereknek, hogy miért szavazzátok meg a rabszolgatörvényt!)
(Szavazás. – Közbeszólás a Fidesz soraiból: Óvoda!)
(Szavazás. – Bana Tibor: Szégyelld magad, Latorcai! Szégyelljétek magatokat!
(Szavazás. – Bana Tibor: Szégyen! Törvénytelen!)
(Szavazás. – Varju László és Arató Gergely a szónoki emelvényre lépnek, ahol „Ellenállás tüntetéssorozat” feliratú táblát helyeznek el. – Varju László: Törvénytelen! Hagyják abba a szavazást! Fejezzék be! Ez nem parlament! Fejezzék be! Elfogadhatatlan, amit csinálnak! Hagyják abba!)
(Folyamatos sípolás. – Közbekiáltás a kormánypárti padsorokból: Jaj, ellenállás!)
(Varju László: Ez nem parlament! Ilyet nem lehet csinálni! Szégyelljék magukat!
(Szavazás. – Varju László és Arató Gergely elhagyják a szónoki emelvényt, az odahelyezett tábla ott marad.)
(Egy hang: Menjél pelenkacserére, öreg!)
(Folyamatos sípolás. – Dr. Varga László: Szégyen!)
(Ungár Péter a kezében tölcsér alakú szirénával belép a terembe és elfoglalja képviselői helyét.)
(Folyamatos sípolás. – Egy hölgy Szijjártó Péterhez lép. – Bana Tibor a gyorsírókhoz lépve: Kérem a jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy az előbb bejött egy hölgy, aki nem képviselő. Mit keresett itt Szijjártó munkatársa? Jogellenesen tartózkodik az Országgyűlés ülésén. – Bana Tibor hátrébb lépve: A mi szakértőnk is bejön! Jönnek be a mi szakértőink is!)
(Szavazás. – Egy hang az ellenzéki padsorokból: Pfuj! Szégyen!)
(Folyamatos sípolás. – Bana Tibor: Jól nyomjátok a gombot, mert fizetésmegvonás lesz! Nehogy félrenyomjatok! – A kormánytagok felé fordulva: Nem olyan vicces, hogy Észak-Koreát hoztatok Magyarországra! Én ezen nem nevetnék.)
(Ungár Péter kezében egy szirénával lép az ülésterembe.)
(Ungár Péter elindítja a szirénát, amely ettől kezdve folyamatosan szól. A szirénát a következő frakciók tagjai adják át egymásnak: LMP, MSZP, DK és független képviselők. – Dr. Keresztes László Lóránt magyar zászlót, Demeter Márta európai uniós zászlót tart a kezében.)
(Tordai Bence az „Ellenállás tüntetéssorozat” feliratú táblát Orbán Viktor asztala elé teszi.)
(Folyamatos sípolás. – Bana Tibor: Büszkék lehettek magatokra! Gratulálok! Lopjatok még egy kicsit! Keveset loptatok!)
(Varju László és dr. Oláh Lajos kifeszítenek egy európai uniós zászlót az MSZP padsorai mögött, a páholy előtt.)
(Folyamatos sípolás.)
(A sziréna elhallgat.)
(Újra megszólal és folyamatosan szól a sziréna.)
(Folyamatos sípolás.)
(Az EU-s zászlót tartó Varju Lászlóhoz és dr. Oláh Lajoshoz Arató Gergely, dr. Vadai Ágnes, dr. László Imre csatlakozik.)
(A jobbikos képviselők egy hangfalat helyeznek az asztalukra.)
(Bangóné Borbély Ildikó a sajtó képviselőinek fenntartott karzatról lelógat egy EU-s zászlót.)
(Elhallgat a sziréna.)
(Folyamatos sípolás. – Taps a kormánypárti képviselők soraiból. – Az első emeleti karzaton tartózkodó olimpikonok felállva tapsolnak.)
(Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük: Szégyelld magad! – Szégyelld magad az összes haveroddal együtt! Szégyelld magad!)
(Szórványos taps a kormánypárti padsorokból. – Abbamarad a sípolás. – A szavazás teljes időtartama alatt folyamatos zaj és mozgás a teremben.)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki a terem közepén állva mobiltelefonjával felvételt készít: Tordai, tedd le a kezed! – Tordai Bence: Miért? – Szászfalvi László: Tedd le…!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki továbbra is a terem közepén állva felvételt készít: Ülj a helyedre, szavazzál! Most a tietekről szavazunk!)
(Pfújolás, nagy zaj, sípolás az ellenzéki oldalról.)
(Dr. Áder János köztársasági elnök, valamint a Nemzeti Választási Bizottság tag és póttagjelöltjei bejönnek a páholyba. – Pfújolás, sípolás az ellenzéki oldalon. – A kormánypárti képviselők felállva tapsolnak. – Dr. Varga László: Szégyelld magad! – Közbekiabálások a Jobbik részéről: Szégyelld magad!)
(Dr. Szél Bernadett bekapcsolja a szirénát, amely ezt követően folyamatosan szól, és dr. Vadai Ágnessel és Kunhalmi Ágnessel a köztársasági elnök páholya elé mennek. – Dr. Vadai Ágnes dr. Áder Jánoshoz beszél. – Kunhalmi Ágnes a magasba emeli a „Behasaltatok a multiknak” feliratú táblát. – Gréczy Zsolt a köztársasági elnök páholya elé megy, telefonjával felvételt készít a páholy előtt történtekről.)
(Dr. Áder János köztársasági elnök és a Nemzeti Választási Bizottság tagja, póttagjai felállnak. – A kormánypárti képviselők állva tapsolnak. – Nagy zaj, sípolás.)
(Bana Tibor: Minden magyar demokrata nevében jelzem, hogy szégyellje magát a köztársasági elnök! – Dr. Fónagy János: Tehetetlen vagy, mi? Tehetetlen!)
(Dr. Keresztes László Lóránt magyar zászlóval, Demeter Márta európai uniós zászlóval a kezében elfoglalja képviselői helyét.)
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném ügyrendben jelezni, hogy az az eljárás, aminek itt most már lassan két órája szem- és fültanúi lehetünk, ez a demokrácia megcsúfolása (Felzúdulás és taps a kormánypárti padsorokban. – Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Úgy van! – Németh Szilárd István: Ez így igaz! – Dr. Rétvári Bence: Elismerted! – Sípszó az ellenzéki pártok soraiból.) Szeretném elnök úrnak… (Folyamatos taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Frakcióvezető úr! (Gyöngyösi Márton az elnök által mondottakkal párhuzamosan beszél: Szeretném elnök úrnak felhívni a figyelmét arra, hogy az, amit most ön művel a saját helyéről, tisztelt elnök úr, az azzal a házszabállyal is szembemegy, amit ez a Ház elfogadott.) Nem tartom ügyrendi javaslatnak a javaslatát, mert az, hogy ilyen körülmények között vagyunk kénytelenek az ülést megtartani, ezt pontosan az ellenzéki képviselők okozták. (Gyöngyösi Márton: És az elnöknek ugyanúgy tiszteletben kell tartani a házszabályt akkor, amikor az ülést levezeti, mint minden más képviselőnek, aki itt ül és a napirendekben felszólal, illetve szavaz. Elnök úr, onnan tud ülést levezetni.) Ennek megfelelően, frakcióvezető úr, mint említettem, nem tartom ügyrendinek a felszólalását, ezért kérem a szót vissza hozzám! (Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Szégyelld magad!)
(Szavazás. – Jakab Péter a gyorsírók asztala mögé állva, a továbbiakban az elnökkel párhuzamosan beszél: Tisztelt Képviselőtársak! Ha van még önökben egy kis tisztesség, akkor ez az utolsó lehetőség, hogy visszakozzanak. Itt az utolsó lehetőség, hogy kifaroljanak a rabszolgatörvény mögül. Képviselőtársak! Ha úgy jobban tetszik önöknek, elvtársak, volt itt egyszer egy rendszerváltás. Emlékeznek rá? Ha megvolt ez a rendszerváltás, akkor önök most nem mehetnek szembe a saját népükkel, nem mehetnek szembe a dolgozókkal. A magyar munkavállalók 83 százaléka elutasítja a rabszolgatörvényt. 6935 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 29. ülésnapja 2018. december 12-én, szerdán 6936 Ez azt jelenti, hogy a magyar dolgozók 83 százalékkal vezetnek a Fidesz előtt. Vegyék tudomásul, hogy ezt a csatát önök elvesztették. Ne szavazzák meg a rabszolgatörvényt! Vonuljanak vissza ebből a küzdelemből addig, amíg nem késő! Tépjék szét, dobják ki a kukába, és képviseljék a magyar embereket! Önöket nem azért küldték ide, hogy saját magukat képviseljék! Rogán Antal, a kötvényes migránsok jól vannak? Kósa Lajos, a disznók jól vannak? Semjén Zsolt, a svéd rénszarvasok jól vannak? Miniszterelnök úr, Gruevszki jól van? Mert a magyar emberek nincsenek jól! A magyar emberek szenvednek önöktől, és a magyar emberek nem még többet akarnak dolgozni reggeltől estig, hanem igenis magasabb bért kérnek! – Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Szégyelljék magukat!)
(Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.)
A túlóratörvény megszavazása
(Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból: Szégyelljék magukat! – Az ellenzéki képviselők felállnak, képviselői igazolványukat magasba tartva elkezdik énekelni a Himnuszt, majd a kormánypárti képviselők is felállnak, és néhány kormánypárti képviselő bekapcsolódik az éneklésbe. – Ezt követően:) 132 igen szavazattal, 45 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. – Pintér Tamás: Eladtátok a hazát! – Folyamatos közbekiáltások a Jobbik soraiból: Hazaárulók! Hazaárulók!) Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e (Folyamatos sípszó és zaj. – Folyamatos közbekiáltások a Jobbik soraiból: Hazaárulók! Hazaárulók!) a T/3628/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. – Felzúdulás és közbekiáltások az ellenzéki pártok soraiból: Ne! Ne! Ezt ne! – Hazaárulók! Hazaárulók!)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. – Folyamatos sípolás.) az egységes javaslatot 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
(Varju László kezében folyamatosan szól a sziréna, miközben dr. Steinmetz Ádám kivételével az ellenzéki képviselők kivonulnak a teremből.)
(Varju László visszafordul a bejáratnál, kezében rövid ideig továbbra is szól a sziréna.)(Dr. Steinmetz Ádám elhagyja az üléstermet.)
(Dr. Steinmetz Ádám visszajön az ülésterembe.)
(Derültség. – Soltész Miklós az imént helyet foglaló dr. Steinmetz Ádám felé: Kár volt visszajönni!)
(Dr. Steinmetz Ádám távozik.)
Latrocai János: Isten éltesse Lengyelországot! (Taps. – A képviselők helyükön felállva énekelni kezdik a Kossuth-nótát: „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…”) Képviselőtársaim, még nem fogyott el! (Tovább éneklik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Taps.) Köszönöm szépen. Mint említettem, még nem fogyott el. A forgatókönyvből még van nálam néhány oldal, amelyről döntenünk kell.
13:50. Kövér László visszaveszi az ülés vezetését Latorcai Jánostól.
„Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném nagy tisztelettel és elismeréssel megköszönni Latorcai János ülésvezető alelnök úrnak (Taps a kormánypártok soraiban.) azt a fizikai és szellemi értelemben egyaránt kimerítő áldozatvállalást, amit annak érdekében tett, hogy a magyar demokrácia elmúlt 28 éves történetét nézve példátlan obstrukciós kísérletet megakadályozandó, biztosítsa a Magyar Országgyűlés alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését. Ahhoz külön gratulálok, hogy ebben mindössze kétszer bakizott, plusz egyszer, amit most észrevettünk.”

Kapcsolódó cikkek

Tudja kik ülnek a Bayer show nézőterén?

O.L.K.T.

EchoTV= HírTV

H Miklós

Felhívtam a miniszterelnököt.

H Miklós