HATÁS

HATÁS

Mindenkinek szíve joga, hogy hatást gyakoroljon az eseményekre. Én azok közé tartozom, akik ezt fontosnak tartják, és ahogy látom, egyre többen gondolkodnak ugyanígy. Ha majd elegen, akkor vége lesz a Rezsimnek is. Hogyan lehet hatást gyakorolni? Mi sem egyszerűbb. Támogatni mindent, ami a változás irányába visz, és büntetni mindazt, és mindazokat, akik attól eltávolítanak minket.

Le tudjuk az ellenzék teljes egysége nélkül győzni O1G-t? Nem. Kilenc éve kapjuk a mindentudóktól az okosítást, hogy dehogynem, csak azután a valóság valahogy mindig mást mutat. Kilenc év alatt azért csak el lehetett volna már sajátítani ezt a minimális ismeretanyagot. Dehát mint látjuk, nem mindenkinek sikerült. Sebaj, a következő hónapokban segítünk ezen. Semmi varázslat, egyszerű józan paraszti ész, és elvi magatartás.

Május 26-ig támogatjuk minden módon az egyetlen közös EP-listát. Aznap este meglesz az igazság pillanata, melldöngető pártocskák végeznek a küszöb alatt, mi pedig bele fogjuk dörgölni ebbe az orrukat. Mintahogy azokét is, akik ezeket a pártokat támogatják, tekintettel arra, hogy tevékenységük roppant káros: a széthúzást, nem pedig az egységet erősíti. Aztán május 26. után könnyebb dolgunk lesz. Friss tapasztalata lesz mindenkinek a valóságról, a lelkes kamuzások eltűnnek a lefolyóban.

És akkor ismét jön a szokásos módszer: jutalmazni azt, aki érti, mennyire fontos az egység, és büntetni, aki nem. Terepaktivisták vagyunk, ezernyi nyomásgyakorlási módszerrel, és nemcsak Orbánnal szemben tudjuk alkalmazni ezeket. Nem fogjuk engedni, hogy az önkormányzati választásokra bárhol csonka listák, vagy nem minden ellenzéki párt által támogatott jelöltek induljanak. Most lesz erre elég időnk is, erőnk is gyarapodott, és május 26. után még inkább így lesz. Hatást akarunk gyakorolni az eseményekre. Meg fogjuk menteni a hazánkat.

KÖZTÁRSASÁG!

Kérem, terjesszétek

🙂

Tuareg

Kapcsolódó cikkek

László Olivér Orbán börtönbe jutatásáról! (ÉLŐ)

Rubóczki Tamás

Szándékosan hagyja a kormány meghalni az embereket, hogy ne kelljen nyugdíjat és kórházi ellátást fizetnie?

O.L.K.T.

Itt tartunk…

O.L.K.T.