Határozatba foglalta az EU a Fidesz kirúgását!

Ezek szerint megunták Orbán Viktor pávatáncát Európában, és megfogadták egy régebbi mondatát, miszerint ne azt nézzék amit mond, hanem amit csinál. Márpedig amit most művel, arra sehol nincs példa jogállamként működő demokráciákban.

Hiába egyeztetett személyesen Orbán Viktor Sybrand van Haersma Bumával, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) elnökével nem is olyan régen, a CDA a hétvégén elfogadott egy indítványt, ami szerint, nincs további türelem, a Fideszt ki kell zárni a néppártból. A párt szeretné elérni, hogy mindenki számára tiszták legyenek azok a határok, amiket nem lehet átlépni. Az előzményekhez hozzá tartozik, hogy Manfred Weber már korábban kijelentette egy interjúban, hogy aki  nem tiszteli a közös értékeket, annak nincs helyen a Néppártban. A Brüsszel csendes erejének nevezett Weber az interjúban arról beszélt, látja, hogy Orbán jelenlegi politikája azzal fenyeget, hogy átlépi a vörös vonalat a civilek vegzálásával, illetve az igazságszolgáltatás átalakítása is érzékeny pont.

EP német kereszténydemokrata és keresztényszocilaista képviselői egy strasbourgi összejövetelen már korábban komoly aggályaikat fogalmazták meg a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Az aacheni Sabine Verheyen azt mondta, választói folyamatosan felelősségre vonják azért, hogy a néppárt jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. Markus Ferber, a bajor CSU (néppárti) európai parlamenti képviselője pedig a következőket nyilatkozta az Indexnek:

“A Fidesz egész választási kampánya rendkívül Európa-ellenes és nemzeti populista volt, és ez nem az a szellem, amit mi a néppártban képviselünk. Vagyis most már nem arról van szó, hogy az EP-választásokig kellene visszafognia magát a Fidesznek, hanem hosszú távon kellene másképp viselkednie, már ha a pártcsaládon belül akar maradni.”

 

olkt.hu/index.hu


Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli hír: Megszavazta a 7-es cikkely eljárást az Európai Parlament Magyarországgal szemben!

Rubóczki Tamás

Judith Sargentini: Csak az vergődik aki bűnös!

Rubóczki Tamás

Rogán Antal orosz kötvényes cimbijét brutálisan lerohanta a finn hatóság!

Rubóczki Tamás