Hát nem nagyszerű? …Pedig örülhetnénk is!

0

17,4 milliárd forintot fizettünk Mészáros Lőrincnek azért, hogy megkaphassuk a veszteséges Mátrai Erőművet. Hát nem nagyszerű? Orbán strómanja lepasszolta azt, amire már nem volt szüksége, az állam pedig kifizette a mi pénzünkből, mint ahogy azt már megszokhattuk. Tiborcz után is mi álltuk a számlát, a kutya sem kérdezte meg, hogy kívánunk-e milliárdokkal hozzájárulni Orbán vejének vagy strómanjának meggazdagodásához. Fizetjük és kész.

Mint ahogy mi fizetjük Szijjártó Pétert is, aki továbbra is járkál a nagyvilágban, noha világjárvány idején ez nem feltétlenül a legszerencsésebb. De nem elég, hogy össze-vissza repked, még arra sem képes, hogy egy szájmaszkot felvegyen, legalább mutatva a külvilág felé, hogy komolyan veszi az intézkedéseket. Nem, Szijjártó szarik az egészbe, ő Orbánhoz hasonlóan nem hajlandó semmiféle maszkot az arcára tenni, hisz fiatal és egészséges. Az persze nem számít, hogy ezzel válik tökéletes hordozóvá, hiszen nem kell tünettel rendelkezni ahhoz, hogy fertőzött legyen. Simán elképzelhető, hogy Szijjártó koronavírus fertőzöttként utazgatja körbe a fél világot és szájmaszk híján még tovább is adja vendéglátóinak.

Ez a szájmaszk dolog egyébként többször felmerült már az operett-törzs sajtótájékoztatónak csúfolt összejövetelein is, ahol Müller Cecília többször is elmondta, hogy az utcán, pláne egészséges embernek teljesen fölösleges hordani a maszkot. Be kell valljam, sokáig én sem tudtam mitévő legyek, de rájöttem – illetve követtem a WHO frissülő információit a járvánnyal kapcsolatban – hogy nem tudhatom azt, hogy megfertőződtem-e a vírussal, ezért azért, hogy mások egészségét megóvjam, én magas is maszkban járom az utcákat. Az elején fura volt – még most is az – de idővel megszokja az ember, hiszen a legtöbb esetben maszkos embereket lát maga körül. És lehet, hogy egy sima műtős maszk, vagy sál nem véd meg bennünket a vírustól, mi viszont megvédhetünk másokat. Maszkot hordani tehát nem ciki, ugyanakkor ne vásároljuk fel az orvosok és nővérek elől sem. Ésszel, mint minden más esetben is.

Ezen felül persze történtek még egyéb érdekességek, minthogy Gulyás Gergely a következőket mondta el a mai Kormányinfón:

Abban bízunk, hogy a magyar virológusok és matematikusok munkájával nagyjából megbecsülhető, mikor tetőzik a járvány – mondta Gulyás Gergely. Ez a miniszter közlése szerint előreláthatóan június-júliusra tehető. Szerinte akkorra kell felkészülnie az ellátórendszernek, de semmi sem teljesen biztos, folyamatosan a modellszámítások.

Hogy ezek az adatok mi alapján jöttek ki, arról nekem ugyan fogalmam sincs, de ha Gulyás mondja, akkor biztos igaz. A kormány nagyszerű munkájának köszönhetően minden más európai országot lekörözve elértük, hogy csak hónapokkal az első megbetegedés után jussunk el oda, hogy tetőzzön a járvány.

Olaszországban ez másfél hónap volt, de nálunk simán meglesz ennek akár a duplája is. Hogy minek köszönhető ez a siker, azt nem tudom, mivel nem tesztelünk, viszont emiatt legalább azt sem tudjuk – az állampolgárok legalábbis, – hogy merre jár a vírus az országban. De Gulyástól azt is megtudtuk, hogy a koronavírus igazából szinte senkit nem öl meg, sőt. Hogy akkor mégis mi a halál oka? Lássuk:

A fertőzöttek 80-90 százaléka tünetmentes hordozó, nagyon ritka, hogy a koronavírus az elsődleges halálok. A halált a legtöbb esetben valamilyen másik súlyos betegség okozza.

Jah, hát így értem, miért is van eddig mindössze 10 halálos áldozata Magyarországon a koronavírusnak. A súlyos, kétoldali tüdőgyulladást – és ezáltal lényegében fulladásos halált – okozó vírus tehát nem elsődleges ok, a fulladásos halál oka a magas vérnyomás, a dohányzás vagy esetleg a daganatos megbetegedés. Teljesen logikus ez kérem szépen. Nem is értem, mi értelme van ezek után egyáltalán számolni a koronavírus halálos áldozatait, hiszen mint kiderült, maga a vírus csak nagyon ritkán okoz halált. Egyedül mi magyarok számolunk jól, a világ pedig teljes tévedésben van.

Forrás és a teljes írás itt:https://kolozsvaros.com/2020/03/26/nem-veletlenul-ilyen-alacsonyak-a-szamok/