Hadházy Ákos továbbra sem hagyja annyiban…

0

A független képviselő Hadházy Ákos továbbra sem hagyja annyiban a decemberben az MTVA-székházban történteket. A politikus ezúttal Pintér Sándor belügyminisztertől próbálta megtudakolni egy írásbeli kérdésben a megoldást arra az anomáliára, hogy

ha a törvényben benne van, hogy az országgyűlési képviselők bemehetnek a közintézményekbe, és – mint egy korábbi válaszból kiderült – nem a rendőrség feladata, hogy ezt biztosítsa számukra, akkor mégis kihez fordulhatnak, ha nem engedik be őket?

A megoldás azonban továbbra is rejtély, Pintér a válaszában ugyanis csak megismételte, hogy “ha egy közintézmény az országgyűlési képviselő megítélése szerint nem – vagy nem maradéktalanul – biztosítja a belépést vagy az épületben tartózkodást, a megsértett jogosultság érvényesítésére, annak kikényszerítésére a rendőrség hatáskörrel nem rendelkezik”, illetve azt is, hogy mivel a rendőrségnek nincs semmilyen hatásköre az ügyben, ezért az eseményekkel kapcsolatos feljelentések az ügyészségre kerültek.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy 2500 GB terjedelmű, mintegy 1000 óra tartalmú felvételek alapján úgy döntöttek, hogy az országgyűlési képviselők decemberben az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ezért az ő feljelentéseik miatt nem nyomoznak. A velük szemben fellépő biztonsági őrök viszont az ügyészség szerint jogszerűen jártak el, a képviselőkkel szemben pedig felmerül a közérdekű üzem megzavarásának gyanúja. Az ügyészségi határozat szerint a képviselők “támadólag léptek fel” a biztonsági őrökkel szemben. Hadházy és Szél Bernadett épp a múlt héten akartak betekinteni az ügyészségi iratokba, de most szerdára kaptak időpontot.

Forrás: hvg.hu