Hadházy Ákos: Tegnap volt egy rövid, de nagyon fontos vitánk a műsorban Vadai Ágnessel. VIDEÓ

Miközben természetesen nagyon sokban egyetértünk, felmerült egy alapvető kérdés, amit az ellenzék szerintem még nem gondolt át eléggé. Pedig nagyon sürgősen át kellene gondolni és a jó választ megadni rá.
A kérdés az, hogy el lehet-e érni ennél a kormánynál, hogy bármiben is meghátráljon?
Vadai képviselőtársam véleménye szerint a válasz: nem. De ez a válasz egy önmagát beteljesítő jóslat, hiszen ezzel megüzenjük a kormánynak, hogy igen, bármit megtehetsz, bármikor megváltoztathatod a piszkos játékszabályaidat.
Amikor ezt szóvátettem, az az érv hangzott el, hogy eddig sem sikerült elérni. De egyrészt SOHA nem fogunk semmit elérni, ha nem gondoljuk komolyan, másrészt van egy viszontkérdésem mindenkihez: mit tettünk eddig? Még az MTVA-ból is dolgunk végezetlen ijöttünk ki egy nap után (mondjuk, én nem önként…).
Van egy másik meddő vita az ellenzékben: lehet -e ilyen körülmények , szabályok mellett nyerni? Sokan az önkormányzati eredmények láttán azt mondják: hogy a fenébe ne?! De azoknak sincs igazuk, akik azt mondják, így lehetetlen nyerni.
Persze, hogy lehet nyerni akkor is, ha nem küzdünk meg a propagandagépezet leveréséért, az országgyési képviselők jogfosztása ellen, a külföldön dolgozók levélszavazati jogáért, a bíróságok függetlenségéért. Lehet, csak éppen sokkal-sokkal kisebb eséllyel.
Olyan ez, mint amikor egy állatorvos áll a kutya mellett és azon gondolkodik: komoly, nagy munkával járó, esetleg nem is veszélytelen műtét nélkül meggyógyulhat-e MAGÁTÓL a beteg. Csodák mindig vannak, VALAMENNYI esély szinte mindig van. Csak kérdés, az-e a helyes, ha erre várjunk.

Kapcsolódó cikkek

EMLÉKEZTETŐ!

O.L.K.T.

Szájer megzakkant agyilag. Saját propagandája áldozata lett

O.L.K.T.

Látlelet

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!