Hadházy Ákos javaslatai

0

Két fontos javaslatom van:

1. Az ellenzék közösen állítson össze és hétfőn rendkívüli sürgősséggel, keddi szavazásra kérje a járványügyi vészhelyzetben általa megfelelőnek tartott, rendkívüli jogrendre vonatkozó törvényjavaslatot.

2. A kormány eredeti javaslatát pedig hívjuk ezentúl ácsrezső-törvénynek.)
Indoklás : A kormány aljas játékot játszik, ahelyett hogy kormányozna, a járványt piszkos politikai propagandacélokra használja. A súlyosbodó járványhelyzetben valódi intézkedések helyett egy korlátlan teljhatalmat biztosító törvénytervezettel játszik. Tudja, hogy ezt az ellenzék nem szavazhatja meg, de tudja, hogy nincs is rá szüksége és tudja, hogy a propagandagépezet hazugságáradatával sok millió ember előtt gyalázhatja majd az ellenzéket.

A javaslatom az, hogy az ellenzéki pártok egy konszenzusos javaslattal kényszerítsék színvallásra (és valódi, felelős kormányzásra) a kormányt. Adjunk nekik erős felhatalmazást, de tegyünk bele fékeket! (pl: időkorlát, de elektronikus szavazás megengedve. A költségvetésen belül korlátlan átcsoportosítást engednénk, de a fő számokhoz csak parlamenti hozzájárulással nyúlhasson – lemondhat a luxusberuházásokról és a propagandakiadásokról, csökkentheti a közmédia horribilis támogatásait stb.) A Btk. cenzúrázó módosítása helyett a Btk-ba vegye fel a hivatali visszaélés minősített eseteként a rendkívüli kormányzással visszaélést!
Ha nem fogadnák el, akkor papírjuk lesz róla, hogy csak propagandacélból akarták az ácsrezső-törvényt elfogadtatni.

Két fontos javaslatom van: 1. Az ellenzék közösen állítson össze és hétfőn rendkívüli sürgősséggel, keddi szavazásra…

Gepostet von Hadházy Ákos am Dienstag, 24. März 2020