Hadházy Ákos: Bayer még egy petákot sem fizetett, pedig a bíróság kötelezte rá!

Habár korábban Bayer Zsolt még arról számolt be egy írásában, hogy ötforintosokban fogja kifizetni Hadházy Ákosnak egy elvesztett per után a megítélt 300 ezer forintot, most kiderült, ez egyelőre nem történt meg. A publicista ugyanis a Kúriához fordult. Az összegyűjtött aprópénz pedig addig is egy szekrényben áll.

Üzenem az I. kerület fideszes polgármesterének: ha B. Zsolt azt ígéri, hogy ötforintosokkal fog fizetni, ne higgyenek neki! (Nekem eddig nem fizetett, se így, se úgy…)

Posted by Hadházy Ákos on Monday, 1 April 2019

Emlékezetes, a bíróság idén januárban mondta ki másodfokon, hogy Bayer Zsolt megsértette Hadházy Ákos független képviselő emberi méltóságát, amikor arról értekezett, mit szólna a politikus ahhoz, ha vele kapcsolatban használnák azt a trágár kifejezést – g… – amely az ellenzéki tüntetéseken a miniszterelnökkel kapcsolatban gyakran elhangzik. Közölte is, ez pontosan hogyan szólna a politikus nevével.

A bíróság szerint a kifejezés jelentős nyilvánosság előtti használata pusztán az érintett megalázását, emberi mivoltának sárba tiprását eredményezi. Semmiféle kritikaként, társadalmilag általánosan elfogadott véleményként értelmezhető jelentése nincs. A döntés szerint így Bayer Zsoltnak 300 ezer forintot kell fizetnie a megsértett ellenzéki képviselőnek, illetve bocsánatot kell tőle kérnie.

A történtek vitákat is kiváltottak, hiszen míg a bíróság szankcionálta Bayer Zsolt megnyilvánulását, ez az ominózus szó nemcsak a kormányellenes demonstrációk szinte folyamatos velejárója, de még egy szimbólum is született belőle, az O1G.

Hadházy Ákos most azt mondta a Magyar Hangnak, hogy hiába beszélt a publicista a pénz kifizetéséről, valójában fellebbezett az ítélet ellen és a Kúriához fordult.

Ezt megerősítette megkeresésünkre az érintett is. Bayer Zsolt lapunkkal közölte, hogy ügyvédje felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. Ameddig pedig ott nem születik döntés, addig áll az ügy.

Emlékezetes az is, hogy a publicista a bírósági döntés után bejelentette, hogy ötforintosokban fogja odaadni ezt az összeget Hadházy Ákosnak, elhatározása megvalósításához pedig segítséget kért. Azt mondta, hogy ennyi aprópénzt nem tud előkeríteni, így az emberekhez fordult, hozzátéve, hogy természetesen más címletekben kifizeti nekik. Az akkor még létező Echo TV, illetve az azóta már átkeresztelt Magyar Idők szerkesztőségbe pedig – a Hír TV korábbi tudósítása szerint – érkeztek is az ötforintosok.

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

A Hócipő hírei

O.L.K.T.

Rendkívüli hír! Máris felfüggesztették Czeglédy Csaba mentelmi jogát!

Rubóczki Tamás

Vajon lesz-e Erzsébet utalvány a választásra? VIDEÓ

O.L.K.T.

Hozzászólok