Ha ezt a gyermekek szülei szó nélkül hagyják, akkor magukra vessenek!

A fideszes pofátlanságnak úgy látszik nincs határa!

Múlt héten Vasárnap adták át a felújított Alkotmány utcát Csepreg településen, az avatáson azonban Vlasich Krisztián polgármester beszédén kívül más is történt – számol be a nyugat.hu. Igen jól látják, a képen a helyi óvodások vannak, akik éppen a metsző hidegben térdelnek a szintén jéghideg aszfalton mint mint egy dermesztő náci filmben. Jól látszik, hogy az óvodás gyerekek és a felnőttek is vastag kabátban, kesztyűben vannak, mivel rendkívül hideg volt Csepregen. A polgármester mégis jópofának találta, hogy a Luca-napi műsor keretén belül a gyerekek a hideg aszfaltra térdeljenek. Ráadásul az utcában óvoda sincs, ami esetleg indokolta volna, hogy a gyerekek az avatás részesei legyenek. Csak felhasználták őket kampánycélokra. A szalagátvágásnál is őket használták biodíszletnek a fideszes kiskirályok. A nyugat.hu azt írja: A csepregi városvezetők kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekekkel adják el a saját sikerükként a központi adóforintokból megvalósult beruházást. A lapnak a polgármester azt mondta: ez egy népszokás, és azért (pár szál) szalmát tettek az ovisok térde alá, így szerinte semmi kivetnivaló nem volt ebben. Nyilván a népszokás is ezt írja elő, hogy közpénzből épített utcák átadásán kell ezt eljátszani, és Fidesz féle politikai kampánycélokra kell felhasználni a kislurkókat. Szerintem ez önmagában is GUSZTUSTALAN cselekedet!

Frissítés: Vlasich Krisztián fideszes polgármester tavaly nem tudott elszámolni a város pénzügyeivel, ezért felfüggesztették polgármesteri tisztségéből, és fegyelmi eljárást is indítottak ellene, de függetlenként újraindult (bővebben a 444 cikkében).

 

(OLKT)

Kapcsolódó cikkek

Tarlós bement a Városházára csomagolni!

O.L.K.T.

Barátaim! Mit fogtok tenni, ha Orbán kivágat minket az EU-ból?

Rubóczki Tamás

Lekváros bukta

O.L.K.T.