Gyurcsány Ferenc: “Orbán csak 20%-ot szerez meg!

“A vasárnapi választást meg fogjuk nyerni, ugyanis az EP-választás európai küzdelem, nem hazai, és szerencsére Európa nyolcvan százaléka úgy gondolkodik, mint mi”

– mondta a Demokratikus Koalíció elnöke Európa, maradunk! című országjáró kampányának hétfői, dunaújvárosi állomásán.

Gyurcsány Ferenc a Munkásművelődési Központ udvarán megtartott fórumán azt mondta, hogy a Fidesz önmagához képest jól fog szerepelni vasárnap, de egész Európa a fontos, “ott a megszerzett mandátumuk, akármennyi is lesz, önmagában semmit sem fog érni”. Kijelentette, hogy
Orbán Viktor “szélsőjobbos szövetségeseivel együtt” legjobb esetben húsz százalékát szerzi meg a mandátumoknak, a többi az “európai pártoké” lesz, mint amilyen a DK is.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a DK eddigi legjobb választása elé néz, mert jelentősen nőtt a támogatottsága, ma már csak az a kérdés, sikerül-e az eddigi két képviselői helyhez még hozzátenni.
Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy a kampányban a “legvilágosabb álláspont” a Fideszé a nemzetek Európájával és a DK-é az Európai Egyesült Államokkal. Hozzátette:

európai ügyekben a Jobbiktól a Momentumig minden ellenzéki párt nagyjából ugyanazt képviseli, ők ezzel mondanak többet.

Jelezte, az Európai Egyesült Államok közös európai gázvásárlásról, egységes banki transzferdíjakról, családipótlék- és nyugdíjminimumról szól, nem többről. “Szó sincs a nemzeti szuverenitás elvesztéséről, a lobogónkat, a Himnuszunkat nem veszítjük el, és amitől magyarok vagyunk, az sem fog megváltozni az Európai Egyesült Államokkal” – fogalmazott. Hozzátette: Orbán Viktornak az a baja vele, hogy félti a birodalmát, hisz abban tőle független erő nincs, azon kívül viszont ott van az Európai Unió, amely egyetlen hatékony ellenszere a magyar kormányfő birodalomépítésének.

Kapcsolódó cikkek

Ez így rendben van? VIDEÓ !!!

O.L.K.T.

A fideszes delegált nem pecsételte le a szavazólapot, mert tudta, hogy jobbikos szavaz

O.L.K.T.

A KORRUPT ORSZÁGOK SZEGÉNYEK, DE MI NEM VAGYUNK AZOK!

O.L.K.T.