Gyurcsány Ferenc: Na ezen rágódjon a Fidesz!

0

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

 Arató Gergely azt mondta: évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, már csaknem félmillió magyar ment külföldre, és minden hatodik magyar gyerek már határainkon túl születik. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi programja “nagyon kevés”, és egyébként is jómódú családnak nyújt csak segítséget.

Az ellenzéki politikus közlése szerint a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc által két hete bejelentett 7+1 pont azokra a problémákra válaszol, amelyek leginkább foglalkoztatják a magyar családokat.

A DK azt követeli, hogy vonják vissza a “rabszolgatörvényt”, hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot és törvényes garancia legyen arra, hogy kisgyermekes családok nem kerülhetnek az utcára.

Emellett számítson munkaviszonynak az otthonápolás, legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlékot és töltsék be az összes háziorvosi körzetet az egészségügyi dolgozók azonnali, 50 százalékos béremelése mellett – sorolta. Követelik azt is, hogy az oktatás legyen nyitott, tárják ki a felsőoktatás kapuit, illetve minden család számára legyen biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma – tette hozzá.

Arató Gergely elmondta, hogy plusz egy pontjuk a békéről szól, arról, hogy egy kormány ne háborúzzon, mert háborúban nem születnek gyerekek. Szerinte ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!