Gyurcsány Ferenc fontos üzenete!

0

Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc az ellenzéki pártoknak beszédében azt üzente, ideje közölniük végre a választóikkal, hogy együtt készülnek kormányozni. A politikus azt is mondta, készüljenek, hogy “egyenként próbálják majd őket levadászni, ha kormány lesz belőlük”.

Vagy együtt győzünk, vagy sehogy – jelentette ki vasárnapi budapesti évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc az MTI összefoglalója szerint.

A politikus úgy fogalmazott:

“az ellenzéki pártok nagyon sok felől jöttek, más a múltjuk, más a politikai és egyéb ízlésük, de nem egymást kell szeretniük, hanem a hazát.
Gyurcsány Ferenc arra kérte az ellenzéki pártokat, ne hallgassák el választóik elől, hogy amennyiben ők nyernek a 2022-es választáson, akkor csak közösen alakíthatnak kormányt.
Sokkal jobb a hazának egy kompromisszumokra kényszerített koalíciós kormány, mint “egy dicstelen, önző, (.) egypárti, állampárti”

– szögezte le.

Gyurcsány beszéde végén a HVG cikke szerint arról is beszélt, “készüljenek fel rá, hogy ha kormányra kerülnek, akkor majd egyesével fognak hajszát intézni a kormánytagok ellen”.
Ezért jobb, ha megtanulnak vigyázni egymásra.

Máskülönben kérészéletű lesz az új demokratikus kormányzás.

Ezt egyre többen értik a mai ellenzéki pártok közül Gyurcsány szerint:

“messziről indultak, de tudják, hogy hova tartanak.”
Nem gondolok többen magunkról annál, amik vagyunk, mondja, de azt tudom, hogy iszonytatóan szeretjük ezt az országot.”

(MTI)