Gyurcsány Ferenc: Feljelentem Kósa Lajost pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt!

A Demokratikus Koalíció elnöke feljelenti Kósa Lajost, mert véleményük szerint a tárca nélküli miniszter nem áldozata, hanem tettestársa egy pénzmosási ügy előkészületének. Gyurcsány Ferenc szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra vagy pénzmosásra bukkannak, de a miniszter nem tett eleget ennek a kötelességének . A DK elnöke hangsúlyozta, Kósa Lajosnak arról is tudnia kellett, hogy egy több mint négymilliárd eurós nagyságrendű összeg alkalmas a pénzpiacok tiltott befolyásolására. Az ügyről minden bizonnyal a miniszterelnöknek is tudnia kellett – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz. A kormányfőtől azt kérdezi meg, hogy tudott-e Kósa Lajos ügyleteiről, adott-e azokra felhatalmazást és az esethez a Fidesznek van-e köze. A DK elnöke arra is kíváncsi, hogy a kormányfő el kíván-e járni Kósa Lajossal szemben, illetve hogyan fogja tisztázni saját és pártja szerepét az ügyben. Egy kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, tényszerűen tudható, hogy Kósa Lajos megjelent egy közjegyzőnél, ahol okiratba foglalták az ő lehetséges szerepét egy több mint négymilliárd eurós ügyletben. Az is tudható, hogy a miniszter legalább nyolcszáz millió forintot kívánt elfogadni az édesanyja nevére, “minden bizonnyal a pénzkezelési tevékenység ellenértékeként – fogalmazott. A pártelnököt reagáltatták a fideszes Budai Gyula egy más témában tett kijelentésére, amelyik szerint korábban Czeglédy Csaba kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét. Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy “Budai Gyula nem csak marha, hanem ostoba is”, Czeglédy Csaba soha nem finanszírozta a DK kampányát.

 

olkt.hu/dkp.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyar György: “Tényleg pénzért csináljunk gyereket? Ez már egy Hitler nevű gazembernek sem jött be!”

Rubóczki Tamás

Polt Péter akkorát hazudott a Parlamentben, hogy nem szakadt le a mennyezet?!

Rubóczki Tamás

Gyurcsány Ferenc: “Az összellenzéknek nincs többé én, te vagy ő. Csak a Mi van!”

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!