Gyurcsány Ferenc: “Ez az ország már nem a magyaroké, hanem Orbán Viktoré és bűnöző barátaié”

Magyarország elfogadta a börtön elől hazánkba szökött volt macedón miniszterelnök menedékjogi kérelmét.

A Demokratikus Koalíció világméretű szégyennek tartja, hogy az Orbán-kormány egy börtön elől elszökött köztörvényes bűnözőnek adott menedékjogot – jelentette ki Rónai Sándor, a párt szóvivője.

Ilyet egyetlen európai ország sem csinált még, erre csak Orbán Viktor, a bűnözők, kémek és terroristák egyetlen európai barátja képes – jelentette ki Rónai.

A DK szerint ez veszélyes,

“ezzel az Orbán-kormány azt üzeni a világ bűnözőinek és terroristáinak, hogy itt menedék vár minden gazemberre, ha jóban van Orbán Viktorral.”

A magyarok biztonsága nem számít, ez az ország már nem a magyaroké, hanem Orbán Viktoré és bűnöző barátaié. Ezt jelenti ez a döntés.

– mondta a DK szóvivője.

Ez az európai magyarok cinikus szembeköpése.

“Európa első embercsempész-kormánya nem csak köztörvényes bűnözőket importál Magyarországra, hanem még azt is el akarja hitetni, hogy nem szegett meg közben egy temérdek magyar és nemzetközi törvényt”

– jelentette ki Rónai Sándor.

Ennek az ügynek súlyos nemzetközi következményei is lehetnek a jövőre nézve. Az embercsempészet és az elítélt bűnözők börtöntől való megmentése nem egy apró törvénytelenség.

Ezzel a döntéssel eldőlt, ha Orbán Viktor egyszer elveszíti a hatalmát ebben az országban, neki is menekülnie kell majd, ha nem akar hosszú éveken át börtönben élni – zárta a DK szóvivője.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Sneider Tamás: “Az, amit most a Fidesz művel a magyar férfiakkal, gyakorlatilag népirtással ér fel!” (Videó)

O.L.K.T.

Én is ezt kérdezem!

O.L.K.T.

Index: Felháborító hangfelvétel látott napvilágot Karcagon!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!