Győri polip

Most szexvideó helyett korrupciós ügyekről ír az “ördög ügyvédje” néven szivárogtató blogger. Milliárdos lopásokat emleget a bejegyzés szerzője, illetve azt állítja, hogy polipként hálózza be Győr városát a helyi elit.

Kedden beszámoltunk róla, hogy az Átlátszó megtalálta Borkai ügyvéd barátjának, Rákosfaly Zoltánnak a kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. Most a blogger arról ír, hogy a 2008-as évjáratú Cessnán kívül még egy repülőt szoktak használni az érintettek.

Szabó Ervint – aki az Index szerint a keddi videóban feltűnt – is említi a bejegyzés azzal kapcsolatban, hogy a Diákolimpia 2017 Kft. tulajdonosa és hiába volt egy négyszer olcsóbb ajánlat, két éve a Diákolimpia 2017 Kft. nyerte azon a győri városi pályázaton, amelyet a győri diákolimpia étkeztetési feladataira írtak ki. Azt is hozzáteszi a blog szerzője, hogy körön kívülinek Győr belvárosban gyakorlatilag nem lehet éttermet nyitnia 2006 óta.

Több győri cégvezetőt is név szerint említ az “ördög ügyvédje” és azt állítja, hogy érintettek lehetnek több korrupciós ügyben. Kitér Bolla Péter kabinetvezetőre, akire szerinte Borkai mestereként tekint, de szóba kerül a város aljegyzője, Csörgits Lajos is.

A blogger szerint az érintettek közül többen részt szoktak venni egy évenkénti Maldív-szigeti kiruccanáson. A szivárogtató úgy véli, érdemes megkérdezni miért járnak oda és mit csinálnak ott.

A bejegyzés szerint tegnap már konkrét fenyegetések érték a blog szerzőjét. Azt írja: “engem nem tudnak megijeszteni. Ha velem bármi történik, sokkal több s**r fog a nyakukba ömleni, mint amennyit valaha el tudtak képzelni.”

A képen a következők lehetnek: 2 ember, , mosolygó emberek, álló emberek, cipők és túra/szabadtéri

Kapcsolódó cikkek

Teljesen meghátrál a magyar kormány – Mindent elkövetnek azért, hogy a Néppártban maradhassanak

O.L.K.T.

A nyár kellős közepén pörgött fel az EU-pénzosztás Magyarországon

O.L.K.T.

Soros át akarja venni a hatalmat, állítja a Nézőpont, mert jól megfizetik érte.

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!