Gruevszki a cimbi

Orbán írásos meghívót is küldött Gruevszkinek!

 

„Vizsgáljuk, hogyan lehet az ügyben eljáró állami szervek eljárásának törvényessége ügyében feljelentéssel élni, mert ha megfelelő okmányok nélkül utaztatták be Nikola Gruevszkit, akkor maguk a magyar hatóságok sértettek jogszabályokat”

– válaszolta Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő az Orbán-barát volt macedón kormányfő ügyében tervezett következő lépését firtató kérdésünkre. Mint mondta: a belügyminiszter reakciójából egyértelmű, hogy „a kérdések érzékeny pontra tapintottak”.

„A D típusú vízumokkal összefüggő adatkezelő szerv, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az általa vezetett nyilvántartásokból kizárólag a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben előírt szigorú feltételek betartása mellett, csak meghatározott szervezet, hatóságok részére adhat ki információt” – ezt a semmitmondó és a végletekig cinikus választ adta Pintér Sándor belügyminiszter Demeter Mártának az írásbeli kérdésére, hogy igényelt-e D típusú vízumot a hazájában köztörvényesként elítélt, majd félig rejtélyes körülmények között Magyarországra szökött (szöktetett?) ex-politikus. Mint ismert, Pintér felügyeli az idegenrendészetet is – azaz az információ kiadása csak tőle függ(ne).

A D vízum

A D vízum egyszeri belépésre és 30 napos helyi tartózkodásra jogosítja fel az úgynevezett harmadik ország (ilyen Macedónia is) állampolgárát, akinek aztán érdemes gyorsan az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósághoz – leánykori nevén a bevándorlási hivatalhoz – fordulnia, ha hosszabb ideig szeretne maradni. Abból, hogy Demeter többször is rákérdezett a vízumtípusra, sejthető, hogy megerősített információi vannak az ügyben – írja a Népszava.

„A jelek szerint Gruevszki ügyében ismét érzékeny pontra tapintottam a kérdéseimmel”

– vonta le a következtetést Demeter portálunknak, hozzátéve:

„a kormányzat pedig még mindig nem tudja megválaszolni a kérdést, milyen érvényes útiokmánnyal rendelkezett a jogerősen elítélt volt macedón miniszterelnök, továbbá, hogy milyen jogcímen léphette át a magyar határt”.

 

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor: “Ha nem lesz Paks2 akkor nem lesz rezsicsökkentés! – Ekkora hazugságot rég olvastam már!

O.L.K.T.

A betegekről az elesettekről, bajbajutottakról, nyugdíjasokról, diákokról Így nyilatkozott Orbán!

O.L.K.T.

Hülyének néz bennünket a kormány

O.L.K.T.