Glázer Tímea: Nem fogják a lakók öt éven át tűrni a mindennapos Borkai szégyent

Aláírásgyűjtést indítunk Borkai Zsolt lemondásáért!

Borkai Zsolt úgy érezte, hogy csak a Fideszre hozott szégyent, Győrre nem, ezért csak a Fideszből lépett ki, a győri polgármesterségről viszont nem mondott le. Ezzel mára nem csak azokat árulta el, akik szerint egy ilyen botrány után már eleve le kellett volna mondania, hanem azokat is, akik vasárnap nem miatta, hanem fideszes tagsága miatt szavaztak rá.

A Demokratikus Koalíció győri szervezete aláírásgyűjtést indít Borkai Zsolt lemondásáért! Nem fogjuk 5 éven át tűrni, hogy egy olyan ember vezesse a városunkat, aki ilyen szégyent hozott rá. A DK szerint Borkainak nem a Fideszből kellett volna kilépnie, hanem a városvezetésről kell lemondania, mert míg a Fideszben pont olyanok vannak, mint ő, a győriek különböznek tőle. Borkai Zsolt polgármestersége elúszott azon az adriai hajón, mi pedig addig nem nyugszunk, amíg le nem mond. Vissza fogjuk szerezni Győr becsületét!

Szerző.: Glázer Tímea (DK),
az ellenzék közös győri polgármesterjelöltje

Kapcsolódó cikkek

A Fidesz totálisan letarolta a legszegényebb településeket, átlagosan 94 százalékot szerzett

O.L.K.T.

Két Audival jár egyszerre Kövér :D VIDEÓ

O.L.K.T.

ÉLŐ 2,2 E A hivatalos tüntetésnek vége, de a tüntetők még nem mennek haza! Élőben a Mércén:

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!