Gábor György: Orbán Gáspáréknak válaszolni kell arra, mi van azokkal, akiket az út szélén hagynak

Régóta téma, látható jelei is vannak, hogy március 15-én megszűnik a Felház elnevezésű mozgalom, amely leginkább attól vált országos hírűvé, hogy vezetője Orbán Viktor Gáspár nevű fia.Tegnap szemléztük a vele készített interjút, most Gábor György vallásfilozófus gondolatait is megismerhetjük a Felházról, a jövőbeni terveikről.
Missziós tevékenység…..
A vallásfilozófus hangsúlyozta, meglehetősen ambivalens dolgok voltak kiolvashatóak az Orbán Gáspár-interjúból. Az már a beszélgetés elején elhangzik, hogy nem a jelenlegi egyházak ellen lépnek fel, hanem közös célokért dolgoznak:
“Ez viszont elég egyértelműen utal arra, hogy evangelizációs, missziós tevékenységet akarnak folytatni. Ami pedig arra utal, hogy a hagyományos nagy egyházak egyre inkább elidegenedett egyházakká, hogy úgy mondjam trösztökké váltak, ahol az egyes ember személyes problémái teljesen eltűnnek. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ezek a nagy egyházak gépiesen működő intézményekké váltak.”
Jézus sem egyházat alapított….
Szerinte, azt sem tekinthetjük véletlennek, hogy a mozgalomnak nagyon határozott, generációs profilja van; főként a fiatalokat kívánják megszólítani:
“Az szociológiai tény, hogy Európában egyre inkább kiürülnek a templomok, egyre nagyobb a pap- és lelkészhiány; ezért is mondják ezek az új szervezetek, hogy tüzet szeretnének vinni a mozgalomba. Az is fontos, és most a Felházról beszélek, hogy azt vallják magukról, ők nem egyházként, hanem mozgalomként akarnak működni. Ez azért fontos, mert Jézus sem egyházat alapított, az is egy mozgalom volt.”
Ki a szponzor?
Kiemelte, a beszélgetésnek van egy olyan vonulata, hogy a szekularizálódó világgal szemben egy szakrális világot képzelnek el. Isten országára hivatkoznak folyamatosan, vagyis számukra a szekularizálódott világ jelenti az igazi ellenfelet:
“Teljesen legitim törekvés ez is. Ami furcsa számomra, amikor a szponzorálásról beszélnek az interjúban. Ez egy komoly gazdasági vállalkozásnak tűnik a vezetők szavai alapján; felvetődik a működés alapítványi formája, felvetődik a brendépítés, az adakozás, az, hogy szponzori vacsorákat szerveznek, ahová újjászülető üzletembereket várnak… Nem értek hozzá, hogy megfejtsem, vajon milyen üzleti kapukat akarnak megnyitni, azt azonban tudom, hogy Magyarországon, pláne, ha bevett egyházról beszélünk, annak működtetése, az üzlet. Így lett kitalálva.”
Orbánék nem akarnak lemondani a “földi hívságokról”
Gábor fennakadt azon is, amikor Orbán Gáspár azt mondja, hogy nem kell szőrcsuhában járni, be vagyunk ágyazva a divat világába. Ez nagyon nem szép kijelentés. Az ugyanis, hogy nem kell szőrcsuhában járni, felesleges, és szemtelen kiszólás.:
“Mert tudjuk, hogy az Ó szövetség prófétái, illetve Keresztelő Szent János jártak szőrcsuhában, mégpedig annak jelzéseként, hogy ők lemondanak minden világi dologról, vagyis nem érdekes számukra az evilágiság, mert az ő ügyük a jézusi mennyek birodalmához kötődik. Értem én azt, hogy a ma már divatosnak kell lenni, a fiatalokat így tudják megszólítani, de ez nem járhat együtt azzal, hogy gunyoros megjegyzést teszünk Keresztelő Szent Jánosra, illetve a prófétákra.”
Ha egy picit is ismernék a történelmet….
A vallásfilozófus március 15-ét, mint a Felház megszűnésének időpontját egész egyszerűen nevetségesnek tartja. Ez maga szemforgatás. Két fiatalembernek nem szabadna ezt a szemforgatást művelni:
“Ha egy picit is ismernék a történelmet, akkor pontosan tudnák, hogy 1848 március 15-ének, a valóban forradalmi napnak, semmi köze nem volt a szakralitáshoz. Ellenkezőleg: nagyon is evilági forradalom indult el; az akkori fiatalok kifejezetten az egyházzal, például a katolikus egyházzal álltak szemben. Azzal a katolikus egyházzal, amely abszolút Habsburg-párti volt. Ha tehát most a magyar kormánynak tetsző módon valamilyen történelmi dátumot ki akarnak sajátítani maguknak, akkor a 48-as hagyományt átsatírozzák, mégpedig egy szeretet-forradalommá, egy szakralizált forradalommá. Ne felejtsük el, hogy március 15-e mindig a fiatalok ünnepe volt, ők is a fiatalokat célozzák meg, csak nem egy a politikai hatalommal szemben álló módon, hanem egy szakrális forradalomról beszélve.”
“Jézus nem üzletemberekkel ült le szponzori vacsorákat rendezni…”
Kitért arra is, azt érti, hogy igyekszik elzárkózni a politikától, Orbán Gáspár sajátos helyzetéből fakadóan ez érthető is, hiszen a miniszterelnök fiáról van szó, de ez nem fog menni. Már csak azért sem, mert már a korai keresztények is politizáltak, hiszen egy sor dolgot a hatalommal szemben tettek:
“Jézus nem üzletemberekkel ült le szponzori vacsorákat rendezni, hanem a társadalom perifériáján lévőket találta meg; a legegyszerűbb embereket. Éppen a szeretet univerzalitása miatt. Ez az univerzalitás egy emberképet is jelent, és ha így van, akkor válaszolni kell azokra a kérdésekre, hogy mi van azokkal, akiket az út szélén hagynak, akik Isten teremtményei ugyan, de más a bőrszínük, vagy máshonnan érkeznek ebbe a világba. Ezeket a kérdéseket nem fogják tudni megkerülni.”
A vallásszociológus nem igazán tudja megfejteni, hogy mi lehet a valódi oka a Felház bezárásának:
“Csak találgatni tudok. Lehet, hogy kifulladt a dolog és most valami újjal próbálkoznak, ugye arra ők sem tudtak válaszolni, hogy milyen formában működnek tovább, esetleg alapítványként… Nem tudok válaszolni, az az igazság, hogy fogalmam sincs.” /…. / ” Azt azonban tudom, hogy Magyarországon az a képtelen helyzet alakult ki, nem a Fidesz alatt, a rendszerváltás óta így van, hogy az egyházi közösségek működtetése egyszerűen biznisz.” /…../ “Hogy milyen új lehetőséget ad az alapítványi forma, nem tudom, de felmerül a gyanú, hogy miután üzletileg jó az ilyen kezdeményezés, elképzelhető, hogy itt is valami ilyesmiről van szó.”

Kapcsolódó cikkek

Botrány: A Fidesz Falu Program indításakor először az egyházak kapnak pénzt!

Rubóczki Tamás

Gazdasági üstökös Mészáros Lőrinc?

O.L.K.T.

Alkalmatlan! Ez az új Fidesz szlogen

O.L.K.T.