Fuvarozók, taxisok most miért nem tíltakoztok?

Kérdem én, hogy a fuvarosok és a taxisok most miért nem lázadoznak? Hol vannak a tíltakozó autósok, motorosok?

A MOL tájékoztatása szerint 2018. július 4-étől azaz a mai napon újból a benzin ára 7 forint/literrel, a gázolaj ára 5 forint/literrel emelkedik.
Jelentősen emelkednek szerdától az üzemanyagárak. Ez a benzin esetében bruttó 7 forintot jelent, a gázolaj esetében bruttó 5 forintot. Ennek alapján az átlagárak a hét közepétől az alábbiak szerint alakulnak: 1 liter benzint átlagosan 399-404 forintért tankolhatunk, míg 1 liter gázolajat 407-422 forintért – írja a holtankoljak.hu.

A forint hetek óta drasztikusan gyengélkedik, de a jegybank monetáris tanácsa még mindig nem lép. Gyengült a forint a dollárral szemben is. Amerika jelentős kamatemelést hajtott végre, a magyar jegybanknak is lépnie kellene. A 0,9 százalékos jegybanki alapkamat nagyon jó az exportálóknak (például az autógyáraknak), de nagyon rossz az importra szorulóknak.
Az üzemanyag rettenetes adótartamának csökkentését követelte állandóan ellenzékben a Fidesz, hatalmon azonban nem tesz semmit miatta. Sőt, harmadszor is hatalomra kerülve sem.

Eltérés kutanként akár 55 forint is lehet, ami abszurd.

 

olkt.hu/MTI/holtankoljak.hu



Kapcsolódó cikkek

Dobrev Klára nyílt levele a Fidesz női képviselőihez!

Rubóczki Tamás

Hollik István: Migránskaravánok érkeznek Magyarországra!

Rubóczki Tamás

Ma tényleg országos lett a rabszolgatörvény elleni tiltakozás!

Rubóczki Tamás