Földesúri szerepbe léptette magát a KDNP-s exrendőr!

A Mészáros Lőrinchez közelálló felcsúti Flier család és egy másik, szintén kiváló kapcsolatokkal rendelkező üzleti csoport között robbant ki háború egy frissen bekebelezett mezőgazdasági óriáscég földjei miatt. Mint a 24.hu korábban beszámolt róla, a két társaság között olyan mély konfliktus alakult ki, hogy valakik működésképtelenné tették a vitát kiváltó földek öntözőrendszerét, megrongálták a központi szivattyúházat, majd később használhatatlanná tették a víztisztító medencét is.

Az új tulajdonoscsoport a történtek után egy balatonfüredi KDNP-s politikustól kért védelmet, aki egy kisebb „magánhadsereget” küldött ki, hogy megakadályozza a további rombolásokat.

2015 és 2016 fordulóján a Porsche Hungáriát vezető Eppel János, a veszprémi illetőségű Gyalog Zsolt és a balatonalmádi Fonyó Gábor üzlettársaikkal és családtagjaikkal együtt hatalmas kölcsönökből, becslések szerint 1500-2000 hektár közötti nagyságrendben vásároltak meg földterületeket az állami árveréseken, majd néhány hét múlva megszerezték az addig Leisztinger Tamás agrárbirodalmához tartozó Agárdi Farm Kft.-t is, valamint a hozzá kapcsolódó kisebb Selymes-, Baráka-, Tükrös- és Cserepes-majorok cégeit és földterületeit. Az Agárdi Farm a Velencei-tó déli oldalán, Zichyújfalu környékén gazdálkodott, de 2018 decemberében lejártak a haszonbérleti szerződései.

 

Eppel János

Az Eppel-Gyalog-Fonyó trió a cég által használt földekből is jelentős mennyiséget vásárolt. Ennek akkor lett igazán nagy jelentősége, amikor az Agárdi Farm az Orbán családdal is üzletelő Flier János kezébe vándorolt át. A trió – jelentős veszteséget okozva a cégnek – nem újította meg a bérleti szerződéseket, hanem lényegében kirántotta a birtokában lévő földeket az Agárdi Farm alól. A cégnek június végén el kellett hagynia a Zichyújfalu melletti területeket, ekkor történtek az azóta a rendőrség által is vizsgált rombolások.

Gyalog és Eppel a 24.hu információja szerint a balatonfüredi Fábián Péternél keresett támogatást a tettlegességig fajult összetűzésben.

Balatonfüred a NER egyik fellegvára, vonzza az új politikai és gazdasági elit meghatározó személyiségeit. A Matolcsy és a Szemerey család, valamint Polt Péterék ingatlanvásárlásaival, építkezéseivel sokat foglalkozott a sajtó, de Eppel János is bekerült az újságokba, amikor két éve egy parádésan berendezett toszkán stílusú butikhotelt húzott fel a város fölötti szőlős területre. A 400 millió forintos uniós támogatást és az időközben tönkrement, Szemerey Tamás-féle pénzintézet, az NHB Növekedési Hitel Bank több száz milliós kölcsönét is felemésztő beruházás a földügyletekkel párhuzamosan zajlott.

 

Az Eppel család hotelje, a Villa Vitae Balatonfüreden.

Fábián Péter a füredi gazdagok új rétegének kevésbé ismert figurái közé tartozik, holott Eppelék hotelje és Matolcsy Ádám üvegpalotája mellett építtetett magának szőlészettel kiegészített luxusvillát.

A rendőri múlttal rendelkező Fábiánhoz komoly cégbirodalom köthető. Közvetlenül a Top Cop Security cégcsoport (a vagyonvédelmi zrt.-nek önmagában 1 milliárd forint feletti árbevétele van évek óta), de az ágazatot jól ismerő forrásunk szerint további biztonsági- és ingatlancégekben is van befolyása. Fábiánt emellett régóta szoros személyes és üzleti kapcsolat köti a Porsche Hungariát, a kormány kedvenc gépjármű-beszállítóját irányító Eppelhez.

Júniusban információnk szerint a Top Cop Security biztonsági emberei kaptak megbízást arra, hogy – a rendőrségen elindított eljárással párhuzamosan – vegyék át az irányítást a zichyújfalui ingatlanok felett, és tessékeljék ki Flier Jánosék munkásait a területről.

Eppelék üzlettársa, Fonyó Gábor mellett az elmúlt hónapokban egyébként Fábián is bekapcsolódott a balatonfüredi politikába. A fideszes Bóka István által vezetett városban Fábián a helyi KDNP-szervezetben kezdett dolgozni, viharos gyorsasággal az elnökségi tagságig vitte, sőt már őt tartják az országosan nem sokat villantó kereszténydemokraták helyi erős emberének.

Kapcsolódó cikkek

A rémálom véget ért – egy bírósági perben tett nyilatkozattal semmissé tehetőek a deviza alapú szerződések.

O.L.K.T.

Ígérgetésdömping Budapestnek a Fidesztől 2018-ra

Rubóczki Tamás

Hihetetlen, mennyit keres egy közterület-felügyelő Budapesten

O.L.K.T.