Fodor Gábor visszaszólt a PM politikusának!

Nos, úgy áll a helyzet, hogy vannak szituációk, amikor érdemesebb inkább csendben maradni. Ezzel az újabb támadással a Fodor-féle Liberálisok az utolsó esélyeiket játsszák el arra, hogy valaha is tisztázhassák magukat.

Bősz Anett arra hivatkozva lépett ki a Párbeszéd frakcióból, elpusztítva azt a jelenlegi parlamenti házszabályok szerint – hogy nem tudná képviselni a frakcióban a liberális értékrendet. Ehhez képest a Párbeszéd közölte, hogy Bősz Anettre speciális szabályokat hoztak a frakció alapulásakor, vagyis a liberálisoknak nem kellett volna semmiféle frakciófegyelmet tartania.

A sajtóban felröppent egy Fodor Gábor által kiszivárgott dokumentum, melyben az MSZP 60 millió forint támogatást ígért a Liberálisoknak a szövetségért és mely összeget az MSZP nem akart kifizetni a kétszemélyes pártnak. Látszólag a szocialisták a szemétládák, akik megint túlkonspiráltak magukat.

De mint ahogyan a liberáliskodás és a frakciófegyelem ügyében, úgy most is kiderült az igazság. Ugyanis két tényt kell ismernünk. Az egyik, hogy a magyar törvények szerint egy politikai párt nem finanszírozhat egy másik politikai pártot, másrészt a szerződés sem azt tartalmazza, hogy Molnár Gyula (ő volt az MSZP korábbi elnöke) átsétál Fodor Gáborhoz egy vastag borítékkal.

A szerződés arányokat tartalmaz az állami támogatásból, valamint azt, hogy az MSZP és a Párbeszéd politikusai megvizsgálják azt a lehetőséget hogyan válik finanszírozhatóvá Fodor Gábor kétszemélyes pártja. Hosszú hallgatás után a Párbeszéd kiállt a sajtónyilvánossága elé és elmondta mi történt:

Bősz Anett és a Liberálisok a Párbeszéd frakciókeretének a 25%-val gazdálkodhattak. Ez nem volt Fodor Gáboréknak elég, ennél is több pénzt akartak. Sőt, Fodor Gábor a szinte még gondolatban sem létező közös európai parlamenti listán befutó helyet akart magának.

Nem adjuk fel, folytatjuk tovább a harcot az Orbán-rezsim ellen! Nem a frakció meglétén múlik, hogy tudunk-e sikeresen küzdeni az Orbán-kormány megbuktatásáért.

Most megszólalt a lebukott Fodor Gábor, aki nekiment a Párbeszédes Szabó Tímeának:

“Mi világossá tettük, hogy lemondunk az önálló állami támogatásról azzal, hogy nem volt ott a nevünk a listán, cserébe a szocialista párt vállalásokat tett. Konkrétan azt, hogy nekünk és a Párbeszédnek az állami támogatásukból segítenek, a jogszabályoknak megfelelően”

– mondta Fodor Gábor a Népszavának annak kapcsán, hogy  Bősz Anett távozása miatt megszűnhet a Párbeszéd frakciója.

Fodor szerint Szabó Tímea magát minősíti, amikor azt állítja, hogy a liberálisokat csak a pénz érdekli.

“Ha a pénz érdekelne minket, akkor maradtunk volna ott, ahol eddig. Szabó Tímeákat és a többieket érdekli a pénz, ezért ennyire idegesek”

– mondta a Liberálisok elnöke.

Hozzátette: újfajta politikát szeretnénk meghonosítani, a régi, amelyet látunk az ellenzék bizonyos részéről, a különböző árulások, cselszövések politikája. Mi korrekten szeretnénk politizálni, ilyenek vagyunk.

 

olkt.hu/balramagyar.hu

<script type=”text/javascript” async=”true” data-ad-type=”iframe v2.0″ charset=”utf-8″ src=”//hu.search.etargetnet.com/generic/uni.php?g=ref:66083,area:300×250″></script>

Kapcsolódó cikkek

Diktatúra: Czeglédy Csaba ismét előzetes letartóztatásba került!

Rubóczki Tamás

A Matolcsy család is bővült…

Rubóczki Tamás

A Fidesz már megint a Czeglédy-ügy, Gyurcsány és Gyurcsányné mesét fújja!

O.L.K.T.