Fleck Zoltán: “Orbán el akarja venni a szellemi tulajdont!”

Újabb demonstráció szerveződik a hét utolsó napjára a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé. A Szabadságot a tudománynak néven futó kezdeményezés célja, hogy mindenki figyelmét felhívja arra, mekkora rombolásra készül a kormány a tudomány területén.

A vasárnapi demonstrációt szervező Akadémiai Dolgozók Fóruma a Facebookon meghirdetett eseményhez azt írja,

„Palkovics miniszter olyan törvénytervezetet készít elő, amely az MTA közgyűlési határozatainak ellenére önkényesen, szakmai indokok nélkül szakítaná el az Akadémia kutatóhálózatát, az akadémiai vagyont pedig de facto államosítaná.”

Nagyon fontos, hogy minél többen kiálljunk a szabad gondolkodás és a tudományos élet függetlensége mellett – nyilatkozta a Hírklikknek az eseményt a saját Facebook-oldalán is megosztó Fleck Zoltán. Az ELTE Állam és Jogtudományi Karán többek között jogot, valamint társadalomelméletet tanító jogszociológus négy fontos dologra hívta fel a figyelmet a demonstráció kapcsán.

Ezek közül az első, hogy Magyarországon jó ideje nem csak a tudomány, a kutatás autonómiája forog veszélyben, hanem az élet minden területén tetten érhető az a kormányzati törekvés, amely fel szándékozik számolni az intézmények, és rajtuk keresztül az állampolgárok hatalomtól való függetlenségét. Az oktatás, a kultúra és a civilek esetében is ez látszik.

A második, hogy a készülő törvény nem csak az MTA-t érinti, hanem a hazai tudományos élet egészét.

„Ez a törvénytervezet a szellem szabadságának elvételéről szól, amiről a múlt század ötvenes éveitől már szinte közhelyszerűen tudjuk, hogy megöli a tudományt”

– fogalmazott Fleck Zoltán.

A harmadik, hogy a Palkovics-féle tervezet csak részben szól a Fidesz-kormány újabb közpénzlenyúlási szándékáról. A források központosított elosztása persze lehetőséget ad a hatalomhoz közel álló emberek kifizetésére is, ugyanakkor itt láthatóan ideológiai megfontolások is meghúzódnak a háttérben, például egyes társadalomtudományi megközelítések kiirtása a közgondolkodásból – hívja fel a figyelmet.

Végül, hogy senki ne gondolja azt, hogy a törvénytervezet elleni kiállás kizárólag a tudományos világra tartozik. A magyar tudományos szakma által kikutatott, ha úgy tetszik kitermelt tudás az egész nemzet javát és jövőjét szolgálja, így tehát ha közvetve is, de minden magyar állampolgárt egyformán sújt az MTV kutatóhálózatának függetlenségét felszámoló kormányzati tervezet – állítja Fleck Zoltán.

 

Via: MTI

Kapcsolódó cikkek

Diplomáciai ámokfutásba kezdett Magyarország!

H Miklós

Föld S. Péter: Magyarország szopóágon

Rubóczki Tamás

“Mert övék az ország, a hatalom, a magánrepülő, a stadion, választási csalásonként, Ámen!”

Rubóczki Tamás

Hozzászólok