Figyelem! – Taxisblokádra készülnek a ferihegyi taxisok!

Öt percnél több időt kérnek a budapesti taxisok, s ha kell taxis-blokádot is bevetnének céljuk elérése miatt – írja a Népszava.

Taxistüntetés az UBER miatt 2017-ben./Kép. Velvet.hu

Forgalomlassításra és ferihegyi blokádra készülnek a fővárosi taxisok, ha két héten belül nem teljesítik követelésüket – tudtuk meg Csertek Istvántól, az Európai Taxis Egyesület elnökétől. Értesüléseink szerint Csertek a múlt héten találkozott a Budapest Közút Zrt. igazgatójával, Agócs Istvánnal, és ultimátumot intézett hozzá. A több nagy taxistársaság támogatásával benyújtott kérés, pontosabban követelés lényege: ha záros határidőn, azaz két héten belül nem teszik lehetővé, hogy a Liszt Ferenc repülőtérre telefonon rendelt taxisok öt percnél hosszabb ideig várakozzanak az utasokra, közvetlenül a 2-es terminál előtt, a belső körben, akkor sok száz taxis demonstrálni fog.

„Csak a régi jogainkat kérjük vissza. Sokszor megígérték már, de egyszer sem teljesítették, ezért szántuk el most magunkat arra, hogy ultimátumot adjunk.”

– mondta érdeklődésünkre Csertek István elnök, aki szerint a jelenlegi helyzet az utasoknak, sőt az országimázsnak is rossz.

„Képzelheti, mit gondol Magyarországról az a külföldi, aki most hóban, fagyban a távolabbi alsó parkolóig kénytelen elgyalogolni, a bőröndjeivel, mert csak ott tudunk várni rá”

– A mai áldatlan állapot az elnök szerint csak és kizárólag a Budapest Airport(BA) Zrt. hivatalos partnere, a Főtaxi számára a jó, ami így szó szerint helyzeti előnybe kerül. A tervezett demonstráció során a taxisok lépésben gurulnának végig a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljához vezető közút sorompója előtt sorakoznának fel, így blokád alá véve magát a repteret. Mint megtudtuk, hosszabb távon a taxisok már nem érnék be mai kérésük teljesítésével. Annak a Főtaxinak a reptéri kiváltságát akarják felszámolni, ami Nagy Elek Fideszhez közel álló nagyvállalkozó érdekeltségi körébe tartozik. Ma a BA Zrt. hivatalos partnereként csak a Főtaxi autói állhatnak sorba az érkezési oldalon a taxis droszt előtt az utasokért.

„Ám ennek már régóta semmi értelme nincs. A pályázatot annak idején azért írták ki, hogy ne vágják át az utasokat, fix pénzért és jó kocsiban fuvarozzák őket. Mióta a fővárosi taxis rendelet hatályba lépett, minden egyes autó sárga, kényelmes, ráadásul megbízható, mert egységes a tarifa. Egész egyszerűen okafogyottá vált a pályáztatás és egyetlen társaság kiválasztása a sok közül. Józan ésszel felfogható magyarázat nincs rá, egyedül a magánérdek az, ami motiválhatja”

– érvel Csertek István, akinek már nagy rutinja van a taxis megmozdulásokban.

 

(OLKT/nepszava.hu)

Kapcsolódó cikkek

Európa választ – kövesse velünk az eseményeket percről percre!

O.L.K.T.

Ezt feltétlenül látnod kell! VIDEÓ

O.L.K.T.

Pofátlanul hazudott a Fidesz-brancs, ha 5 éven belül nincs gyerek, akkor perkálni kell!

Rubóczki Tamás