Fidesz: Soros György kézi vezérlésével születnek a brüsszeli migránspárti döntések!

A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg “migránspárti döntéseiket”.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton délelött Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Soros György az elmúlt napokban ismét Brüsszelben járt és:

“eligazítást tartott”.

Egy, az internetre felkerült kép igazolja, hogy a milliárdos Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselővel, az

“egyik legbefolyásosabb bevándorlásügyi politikussal”

találkozott november 10-én – fejtette ki a kormánypárt szóvivője, aláhúzva, hogy Wikström készítette elő azt a jelentést, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament, annak tartalma pedig pontról pontra visszaigazolja a milliárdos elgondolásait. Kiemelte, az EP határozatában megtalálható a felső korlát nélküli kvóta a migránsok tagállamok közötti elosztására, Soros György szervezeteinek részvétele a migránsok betelepítésében, a családegyesítés felgyorsítása, valamint a tagállamok hatáskörének további szűkítése Brüsszel javára.

– jelentette ki Puskás Imre, aki arra is emlékeztetett, hogy a milliárdos spekuláns korábban is megfordult már az EU központjában, ahol számos uniós vezetővel találkozott, arról azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy kivel miről egyeztetett. A Fidesz szóvivője szólt arról is, hogy Cecilia Wikström szerepel azon a listán, amely Soros György – 226 EP-képviselőt tartalmazó – megbízható szövetségeit sorolja fel. Ezek a szövetségesek most is komoly szerepet játszottak abban, hogy az Európai Parlamenten keresztül mehetett a “gyakorlatilag a Soros-terv megvalósítását” tartalmazó jelentéstervezet – fűzte hozzá. Puskás Imre szerint az is aggasztó, hogy Wikström a szavazás után arról beszélt, a kötelező betelepítést ellenző tagországokat egyszerűen le kellene szavazni.

“Magyarán az európai uniós politikusok úgy gondolják, hogy az emberek véleménye – ami számunkra a legfontosabb -, a magyar emberek véleménye nem számít”

– mondta, aggasztónak nevezve, hogy uniós politikusok ezen az antidemokratikus állásponton vannak. Hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy a kormány kemény harc előtt áll, amelyben csak a magyar emberekre számíthat. A küzdelemhez ezért szükség van az emberek állásfoglalására, ezért nagyon fontos, hogy péntekig minél többen küldjék vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta Puskás Imre. A Fidesz szóvivője kérdésre válaszolva közölte, feltételezésük szerint az emberek a jelenlegi nemzeti konzultációban az összes korábbinál nagyobb aktivitást mutatnak majd. Ugyancsak kérdésre válaszolva kijelentette, az ország közbiztonsága ügyében különböző felmérések helyett azoknak a tényeken alapuló, 2010 óta egyre kedvezőbb bűnügyi statisztikáknak kell hinni, amelyek szerint Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. Puskás Imre egy másik kérdésre reagálva manírnak nevezte “azt a fajta cukormázat”, amellyel szerinte a Jobbik elnöke akarja leönteni pártját. Az ellenzéki párt mögötti tartalom ugyanis nem változott: a Jobbik továbbra is egy “rasszista, antiszemita” párt – mondta, hozzátéve, ezt a Jobbik politikusainak közelmúltban újra nyilvánosságra került, ám azóta a pártjukban nem szankcionált kijelentései is bizonyítják.

 

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Börtönbe Orbán Viktorral és bandájával!

O.L.K.T.

Fidesz: “Soros György szervezeteinek kitartottjai tagjai szép számmal vettek részt a megmozduláson.”

Rubóczki Tamás

Hűha, ez necces lesz!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!