Fidesz: Soros György bábként mozgatja az ellenzéket!

0

Judith Sargentini ma már jelképpé vált Magyarországon. A zöldpárti európai parlamenti képviselő felvállaltan Soros György szövetségese – hívta fel rá a figyelmet Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának szerdai adásában, aki arra reagált, hogy kedden Sargentini részt vett a magyar ellenzéki politikusok Orbán-kormány elleni brüsszeli tüntetésén.

Sorsdöntőnek nevezte Hidvéghi Balázs a májusi EP-választásokat. Kiemelte, talán még soha nem volt akkora a tét, mint most, hiszen Európa jövőjéről és a migráció kérdéséről kell majd dönteni.
Tóth Kriszta azon kérdésére, mennyire jellemző, hogy egy adott tagállam politikusai más állam képviselőivel Brüsszelben tüntessenek a kormány ellen, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, nagyon veszélyes és rossz út az, amikor külföldön a magyar érdekek ellen megtartanak egy hazug rendezvényt.

“Mintha bábként mozgatná Soros György a magyar ellenzék vezetőit is. Azok a tüntetések, azok az agresszív, erőszakos megmozdulások, amikre itthon sor került, ennek a Soros-féle kampánynak és mozgósításnak a része”

– jelentette ki Hidvéghi Balázs.

A kormánypárti politikus szerint az, hogy a Soros-szóvivőnek is tekinthető számonkéri a tagállamokat, hogy miért nem tesznek valamit Magyarország ellen, pontosan abba a gondolkodásba illik, hogy Soros György alapvető kérdésekben kívánja befolyásolni a döntéseket.

 

 

olkt.hu/MTI

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!