A Fidesz maffia ellopta az uniós pénzek nagy részét!

Inotai András közgazdász szerint a Fidesz gazdasági hátterének megteremtésére használták az uniós támogatásokat – írja a hirtv.hu.

Az uniós források legalább kétharmadát a politikai maffia gazdasági hátterének megteremtésére használták az elmúlt években – állítja Inotai András. A közgazdász Egyenesen című műsorunkban úgy fogalmazott: a források ellopása és felelőtlen felhasználása nem egyedi eset, a mögött szervezett csoportok állnak.

– Ennek a pénznek egy jelentős hányada a politikai maffia gazdasági hátterét teremtette meg. Egy olyan országban, amely ráadásul a hivatalos politika szintjén Európai Unió-ellenes, az Európai Unió alapértékeit ássa alá. Nem tudom, hogy az uniós állampolgárok, akik adójukból jelentős összegeket ebbe a közös költségvetésbe fizetnek, miért nem tették szóvá, hogy egy Európa-barát, felzárkózó, kevésbé fejlett, de modernizálódó országot természetesen támogatunk, mert az unió kohéziója ezt megköveteli, és nagyon szeretnénk fejlettebb országokat találni az új tagállamok között is, de hát pontosan az ellenkezője történik – mondta a közgazdász.

(Hír TV)

Kapcsolódó cikkek

Hadházy Ákos: Kósa felesége szárnyal, 91 millió ütötte a markát!

Rubóczki Tamás

Újabb nemzeti konzultáció jön!

Rubóczki Tamás

Itt az újabb OLAF botrány: Homolya Róbert államtitkár botránya!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!