Fidesz közeli fejesek távoztak a pécsi önkormányzati cégektől, pedig az átvilágítások éppen csak elkezdődtek

0

Egy vezérigazgató még a választás előtt, egy igazgató pedig egyből döntött úgy, hogy új állást keres.

A fővárosi Újpest után mintha Pécsen is menekülőre fogták volna az önkormányzati cégeknél, derül ki a Szabad Pécs cikkéből.

Úgy értesültek, röviddel az – ellenzéki Péterffy Attila független polgármesterjelölt győzelmét hozó – önkormányzati választás előtt lemondott Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési (PVF) Zrt. vezérigazgatója, a választást követően pedig egy másik önkormányzati vállalat igazgatója is távozott.

A PVF Zrt. a pécsi önkormányzat egyik kiemelten fontos cége. Dolguk, hogy fejlesztési forrásokat próbáljanak a városnak szerezni, leginkább pályázatokat írva, majd a nyerteseket menedzselve. Úgy tudják, Merza távozásának köze lehet ahhoz, hogy sejtette, a fideszes Páva Zsolt nem marad polgármester.

A lemondó vezérigazgató azonban csak azt erősíthette meg, hogy a PTE Közgazdaságtudományi Karán kezdett ősszel dolgozni, tanítani fog, illetve már tanít is. A többiről a Páva alatt bevezetett nyilatkozati rend értelmében nem mondhatott semmit a lapnak.

A másik távozó igazgatóról azt írják, maga nyújtotta be a felmondását a napokban, már a választást követően.

További cserék is várhatóak az önkormányzati cégeknél, miután múlt pénteken már három, kedden újabb négy pécsi önkormányzati többségű gazdálkodó szervezetnél kezdődött átvilágítás.

olkt.hu