Fidesz: Komoly veszélybe lehet Magyarország lakossága!

A Fidesz szerint az Európai Unió és bevándorláspárti baloldaliak miatt több ezer Haszán F.-hez hasonló terrorista jutott be Európába.

A nagyobbik kormánypárt szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében a tömeges kivégzésekkel, terrorcselekménnyel és emberiesség elleni bűntettel vádolt szír férfi tárgyalására reagálva azt írta, hogy a baloldali bevándorláspárti politika egész Európa biztonságát fenyegeti.

A bevándorláspárti európai baloldal, a Soros-hálózattal és a magyar ellenzékkel együtt mégis folyamatosan azon dolgozik, hogy még több migránst hozzon be Európába, és azért támadják Magyarországot, mert a magyar emberek nemet mondanak arra, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak – tették hozzá.

Kiemelték: a Fidesz-KDNP határozott álláspontja, hogy a terroristák és az illegális migráció előtt nem megnyitni, hanem lezárni kell a határokat, az illegális bevándorlókat pedig nem behozni kell Európába, hanem kivinni.

Haszán F. – a szerdai előkészítő ülésén ismertetett vádirat szerint – Szíriában a polgárháború idején az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben; legalább 25 ember haláláért felelős.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Korózs Lajos: Feljelentést teszek Orbán Viktor, Matolcsy György, Selmeczi Gabriella és a „bűnszervezet” más tagjai ellen közfeladati helyzettel visszaélés, hivatali visszaélés, csalás és hűtlen kezelés miatt!

Rubóczki Tamás

Halász János: Van okunk rettegni, rengeteg migráns jön Magyarország felé!

Rubóczki Tamás

Óriási trükköt eszelt ki a Magyar Posta!

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!