Fidesz: Az EU Soros féle migránstömeget akar ráereszteni Magyarországra még Karácsony előtt! (+Videó)

Migránsok tömegét akarják ráereszteni Európára a migránsvízummal, és a bevándorláspárti brüsszeli elit most már egyáltalán nem is titkolja, hogy teljes gőzerővel ezen dolgozik – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést, ezt követően az EP plenáris ülése pedig még december közepe előtt megszavazhatja a javaslatot.

Ki kell mondani világosan, hogy a migránsvízummal – elsősorban Afrikából – gazdasági bevándorlók milliós tömegét utaztatnák be az Európai Unió területére, gyakorlatilag bármiféle előzetes és érdemi vizsgálat nélkül
– jelentette ki Hidvéghi Balázs. Hozzátette:

azt is világosan látni kell, hogy ezeket az embereket aztán “az életben nem lehetne innen visszaküldeni” a hazájukba.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, szó sincs már határvédelemről vagy a migráció megfékezéséről, épp ellenkezőleg: újabb és újabb javaslatokkal állnak elő, amelyeknek egy közös célja van, hogy minél több migránst minél könnyebben minél kevesebb fizikai vagy jogi akadállyal beutaztassanak Európa területére.

Ennek a célnak az érdekében a demokrácia legalapvetőbb szabályai sem számítanak, ezeken is készek átgázolni, csak azért, hogy a nekik tetsző eredményt elérjék – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Rámutatott: ez történt a Sargentini-jelentés kapcsán, amikor a szavazási szabályokat manipulálták, és nem számolták bele a tartózkodásokat az eredménybe. De – folytatta – ez látható a migránsvízum előterjesztésénél is, hiszen ez a javaslat az Európai Parlamentben egyszer már elbukott, most viszont újra beterjesztik, és láthatóan addig akarják szavaztatni a parlamentet erről a javaslatot, amíg a nekik tetsző eredmény meg nem születik.

Nem számít, hogy mik a szabályok, nem számít, hogy hogyan működik a demokrácia az Európai Parlamentben, csak az számít, hogy át tudják erőltetni a bevándorláspárti javaslatokat
– értékelt.

Hidvéghi Balázs kiemelte: ebben ismét az Európai Parlament “szélsőségesen bevándorláspárti és már gyakorlatilag hírhedté vált” LIBE bizottsága játssza a főszerepet, hiszen most a követező plenáris ülésen akarják megszavaztatni a migránsvízmuról szóló javaslatot azzal a Európai Parlamenttel, amely mandátumának utolsó hónapjaiban jár. Nemsokára jönnek a választások, de gyorsan még át akarják erőltetni az újabb migránciópárti előterjesztést – összegzett.

Kijelentette: Brüsszelben a bevándorláspárti elitnek mennie kell, mert veszélyezteti az Európai Uniót és a tagállamokat, a tömeges migrációt pedig el kell utasítani, meg kell állítani. A jövő májusi EP-választás is erről szól majd – tette hozzá.

 

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Ledarált iratokkal teli zsákokat talált a megválasztott jászberényi ellenzéki polgármester

O.L.K.T.

Mindegyik lop, de ezek legalább olyan szépen hazudnak is hozzá.

O.L.K.T.

Áder 25 évvel ezelőtt azt mondta, hogy csak az szavazzon Magyarországon aki itt él!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!