Fidesz: A pedagógusok nem az Orbán-kormány ellen tüntettek, hanem Gyurcsány és Soros ellen!

Az Orbán-kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a szombati Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tüntetésre reagálva az MTI-vel.

A pedagógusok voltak az elsők, akik számára életpályaprogram és átfogó béremelési program indult – emelték ki a közleményben.

A pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett, amelynek hatására jövőre már legalább 390 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A béremelés jövőre is folytatódik: mintegy 17 ezer kolléga bére a minősítésnek köszönhetően emelkedik, a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére pedig júliustól A minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

A pedagógusok nem az Orbán-kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborító, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és „a Soros-hálózat” is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat.

Teszik ezt úgy, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányoztak, akkor több ezer pedagógust tettek utcára, elvettek tőlük egy havi bért, és az elmúlt években sem szavazták meg a pedagógus-béremeléshez szükséges pénzügyi forrásokat – idézte fel a minisztérium.

Kapcsolódó cikkek

A vagyonért felelős miniszternő össze-vissza hazudozik!

O.L.K.T.

A választási csalás mellett aggasztó dolgok jönnek az EU-ból is!

Rubóczki Tamás

70 ezer migráns támadja hazánkat és nektek a szemételszállítás a fontos?

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!