Fidelitas: Agybaj a köbön, csak Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány és Gyurcsányné!

Böröcz László a Fidelitas elnöke napirend előtti felszólalásában az európai parlamenti választást értékelve azt mondta: rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet aratott a kormányoldal, amely erős felhatalmazást kapott a magyar emberek érdekeinek képviseletére.

A magyarok olyan európai vezetőket akarnak, akik nem megszervezni, hanem megállítani akarják a bevándorlást, akiknek mindig az európai emberek érdeke az első, akik meg akarják védeni a keresztény kultúrát – tette hozzá Böröcz László.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP megválasztott EP-képviselői számára Brüsszelben is Magyarország az első, és mindenkivel együttműködnek, aki meg akarják állítani a bevándorlást. Szerinte a választás az ellenzéken belül pedig azokat erősítette meg, amelyek 2002 és 2010 között kormányon tönkretették az országot.

 

“Gyurcsány itthon, Gyurcsányné meg az EP-ben fogja Brüsszel birodalmi törekvéseit képviselni”, az a céljuk, hogy Magyarországra erőltessék a bevándorlók betelepítését, a keresztény kultúra és a nemzeti szuverenitás feladását, a “balliberális progresszió és önhittség tébolyában”

– zárta Böröcz László.

 

Kapcsolódó cikkek

Akkor..Mi lesz az üveghíddal? Az elmaradott település lakóinak minden problémája az, hogy átmehessenek az üveghídon.

O.L.K.T.

Félelmetes közleményt adott ki a magyar katasztrófavédelem

O.L.K.T.

TAZ: Az emlékezet kitörlése folyik az orbáni-rezsim alatt!

O.L.K.T.

Hozzászólok