Felfüggesztette az Országgyűlés Demeter Márta mentelmi jogát!

A parlamenti képviselők 131-52-0 arányban megszavazták Demeter Márta LMP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, Demeter ellen így lefolytathatják a büntetőeljárást, és akár börtönbüntetést is kaphat.

A mentelmi bizottság a nap során korábban már többségi szavazással, 4 igen és 2 nem ellenében indítványozta, hogy függesszék fel a képviselő mentelmi jogát.

Demeter Márta a szavazás előtt a Parlamentben elmondta, hogy adott esetben áll az eljárás elébe, de szerinte felségsértési pert folytatnak ellene. Arról is beszélt, hogy egyre kevesebb ellenőrzési jogosítványaik vannak, pedig ezért küldték őket a választók az Országgyűlésbe. A legfőbb ügyészt megkérte arra, hogy ha marad energiája, a kormánypártiak által elkövetett bűncselekményekkel is foglalkozzon az ellenzékiek vegzálása mellett.

Telefonon beszéltünk Kanász-Nagy Mátéval, az LMP szóvivőjével, aki elmondta, hogy mindenben támogatják Demetert, és igazságtalannak tartják a döntést.

„Demeter Márta áll a vizsgálat elé, ebben a kérdésben nincs titkolnivalója. Ebben az elnyomó rendszerben, amit a kormány működtet, még az eljáráson sem lehet meglepődni, a képviselőasszony teljes mértékben meg van győződve a maga igazáról, mi pedig teljes mértékben mögötte állunk, az LMP mindenben támogatja őt, és biztosak vagyunk abban, hogy az igazság végül győzni fog”

– mondta.

Polt Péter legfőbb ügyész július elején indítványozta Kövér László házelnöknél Demeter mentelmi jogának felfüggesztését. Demeter Mártát hivatali visszaéléssel vádolják, 4 parlamenti képviselő tett feljelentést vele szemben, miután az LMP-s képviselő szerintük közérdekből nem nyilvános adatokat hozott nyilvánosságra.

Egészen pontosan az történt, hogy még egy 2018-as írásbeli kérdésben egy iratbetekintésre hivatkozva azt állította, hogy Orbán Viktor lánya, Orbán Flóra Ciprusról Budapestre repült egy honvédségi gépen – és az ezt szerinte alátámasztó adatokat egy Facebook-bejegyzésben is közzétette.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ egy sajtóközleményben ezeknek a cikkeknek a törlésére szólította fel, és azt a tájékoztatást adta, hogy a katonai gépen nem Orbán Viktor lánya, hanem egy másik Orbán Flóra utazott.

Kapcsolódó cikkek

Európa legnagyobb pártcsaládja ma ellép Orbántól.

O.L.K.T.

A kutya sem volt kiváncsi a szombati NB 1-es mérkőzésekre!

Rubóczki Tamás

Idáig jutottunk

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!