Farkasházy Tivadar kajak fellökte majdnem Áder Jánost!

0

Abban semmi túlzás nincs, hogy belebotlott a humorista a köztársasági elnökbe Groupama Aréna bejáratánál a tegnap esti magyar-horvát meccs előtt. A találkozás érdekessége, hogy öt perccel a kezdő sípszó előtt Áder már kijáratnak használta a beléptetőkaput. Vajon hova sietett az elnök úr?

Évtizedek óta várt, szenzációs győzelmet aratott a magyar válogatott tegnap. Kinn volt a horvátok elleni meccsen?

Hogyne, bár ma a 888-tól valami háromnevű alak ismét belém kötött, hogy bizonyára megint a magyarok ellen drukkoltam. Hagyjuk, már unalmas, ez a dolguk, ezért kapják nem kevés pénzüket, de a meccs előtt volt egy érdekes találkozásom.

Csak nem Orbán Viktorral?

Langyos. Bár volt ilyen is, 2003-ban a zágrábi női kézilabda világbajnoki döntőn a férfi toalettben, amit hatgólos vezetésről vesztettünk el. Most kinn felejtettem a kocsiban a telefonomat, amiért vissza kellett mennem, így rohantam, le ne késsem a kezdést. Ám a biztonságiak nem engedtek vissza, már láttam a szemükön, hogy miért. Különösen védett személy érkezik? – kérdeztem. Nem érkezik, távozik – felelték, ezért pár méter előnyt szerezve, amíg utánam futnak, megkerültem a nagy fekete autót, mire majdnem fellöktem az éppen beszálló Áder Jánost, aki vélhetően kijött köszönteni rendkívül csinos horvát kolléganőjét, aki piros-fehér kockás mezükben a szurkolóik között ül mindig, de az államelnök úr vele ellentétben, meg sem várva a kezdő sípszót, már ment is haza.

Talán kapása volt valahol.

Vagy sürgősen alá kellett írnia valamit. Ha otthon nézi, egy szavam sincs, de tőle, aki jól focizott valamikor, igazán furcsa kimenni egy stadionba és a himnusz előtt két perccel eljönni onnan, amikor kezdődik az év legfontosabb meccse.

A magyar szurkolók közé nem ülhetett, mert egy üres szék se volt.

Így aztán nem láthatta, hogy 1935 óta először tétmeccsen legyőzünk egy előző évi világbajnoki döntőst.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!